Irak elnököl a fegyverzetleszerelési konferencián

Vágólapra másolva!
Irak fog elnökölni az ENSZ legfontosabb fegyverzetleszerelési konferenciáján májusban. A szervezetben ugyanis nem a politikai vagy fegyverzetellenőrzési státus szabja meg, hogy melyik legyen az elnöklő ország, hanem az állam nevének kezdőbetűje.
Vágólapra másolva!

Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője és Mohamed el-Baradeij, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója hétfőn adta le 60 napos iraki vizsgálódásuk összefoglalóját, melyben az iraki ellenőrzés folytatását javasolták, és azt is megállapították, hogy Bagdad nem működik együtt megfelelően, bizonyos kérdésekben megtagadja az információkat az ellenőröktől.

Mindezek ellenére Irak fog elnökölni az ENSZ május 12-én kezdődő Leszerelési Értekezletén - mondta az ENSZ szóvivője, aki hozzátette: pusztán az állam kezdőbetűje számít ebben az esetben. Így a svájci konferencián Irak mellett a társelnök ország Irán lesz. "Lesújtó a helyzet iróniája" - kommentálta a helyzetet a CNN-nek egy amerikai diplomata. A konferencia elnöklő országai a napirendi pontok összeállításában, a konferencia megszervezésében vesznek részt aktívan.

A Leszerelési Értekezlet a közösség egyetlen olyan fóruma, amely leszerelési és fegyverzetkorlátozási szerződések kidolgozására és elfogadására kapott felhatalmazást. A testület független az ENSZ-től, ugyanakkor évente legalább egyszer jelentésben számol be tevékenységéről. A testületben olyan jelentős megállapodásokat fogadtak el, mint az Atomsorompó Szerződés (1968), a Biológiai Fegyver Tilalmi Egyezmény (1972), a Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény (1992) és az Átfogó Atomcsend Szerződés (1996).