Ajándékboltot nyit a német titkosszolgálat

Vágólapra másolva!
Népszerűsíteni kívánja tevékenységét a német titkosszolgálat. A szervezet reklámfilmekkel toboroz ügynököket, és hamarosan ajándékboltot nyit a német fővárosban.
Vágólapra másolva!

Üzletet nyit Berlin belvárosában a német titkosszolgálat, ahol különleges ajándékokat és egyszerű használati tárgyakat egyaránt lehet majd vásárolni. A tervek szerint "Szigorúan titkos" és hasonló feliratú fehérneműket is árusítanak majd. A német kémszolgálat, a Bundesnachrichtendienst ezzel is népszerűsíteni szeretné tevékenységét.

"Szeretnénk felkelteni az emberek érdeklődését, és érthetőbbé tenni számukra a szolgálat működését" - mondta a szervezet szóvivője. A reklámmal másrészt új munkatársakat is szeretnénk szerezni a szolgálatnak, ebben hamarosan reklámfilmek is segítenek majd - tette hozzá.

Már most is kapható egy könyv, amelyben német titkosügynökök féltve őrzött ételreceptjeit gyűjtötték össze. A Topf Secret (németül a Topf tálat jelent) című könyv receptjeit az ügynökök állítólag a világ legeldugottabb sarkaiban jegyezték fel küldetéseik során. A receptek mellett a titkosügynökök különleges akcióinak történetei is szerepelnek.