Románia katonákat küldene Irakba

Vágólapra másolva!
A román védelmi minisztérium kész 278 katonát küldeni egy esetleges Irak elleni háborúba. A román védelmi tárca levélben tájékoztatta Ion Iliescu államelnököt arról, hogy a román hadseregnek milyen nagyságú és összetételű egysége vethető be a Perzsa-öbölben esetlegesen sorra kerülő Irak-ellenes fegyveres akcióban.
Vágólapra másolva!

A tárca által felajánlott 278 fős katonai személyzet négy törzskari tisztből, a vegyi, biológiai és atomfegyverek következményeinek elhárítására kiképzett 70 fős alakulatból, 25 fős katonai rendőrségi szakaszból, egy harminctagú orvosi-egészségügyi alakulatból és egy 149 fős műszaki egységből áll.

A román legfelsőbb védelmi tanács hétfőn úgy döntött, hogy amerikai kérésre jóváhagyja az ország légterének és megfelelő infrastruktúrájának felhasználását egy Irak elleni esetleges fegyveres akció céljaira. A testület ugyanakkor elhatározta, hogy szükség esetén román műszaki, katonai rendőri, orvosi-egészségügyi és más fegyvernemi alegységekkel is kész támogatni az amerikai akciót.

A román részvételről szóló dokumentumokat jelenleg a törvényhozás két házának védelmi bizottságai tanulmányozzák, a parlament szerdán dönt a védelmi tanács határozatairól.