Bosszút esküdött a Hamász

Vágólapra másolva!
A Hamász palesztin ellenállási mozgalom katonai szárnya hétfőn bosszút esküdött azon hét tagjának haláláért, akit vasárnap, illetve hétfőn öltek meg izraeliek. A szélsőséges iszlám szervezet bejelentette, hogy riadókészültségbe helyezte minden sejtjét.
Vágólapra másolva!

A katonai szárny, az Ezzedin-el-Kasszám hat tagja vasárnap vesztette életét egy olyan gázai robbanásban, amelyet az izraeli hadseregnek tulajdonítanak. A hetedik áldozat, a katonai szárny gázai övezeti vezetője pedig hétfőn belehalt sérüléseibe, amelyet egy izraeli különleges osztag okozott neki tűzharcban, mielőtt elfogták. A beér-sevai Szoroka kórházban elmondták, hogy Rijád Abu Zeidát menthetetlen állapotban szállították be.

Több mint hetvenezer palesztin vett részt a vasárnap megölt hat Hamász tag hétfői gázai temetésén, közöttük a Hamásznak és más palesztin szervezeteknek mintegy kétszáz tagja - jelentette az AFP.