A nyugdíjasok és a termelők aggódnak a legjobban az EU miatt

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium által létrehozott uniós tájékoztatási vonalat elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozók és a nyugdíjasok keresik. A kérdések többsége a támogatásokra, áremelésekre vonatkozik. Naponta körülbelül 300 hívást fogadnak a szakemberek.
Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium EU-honlapjahttp://www.eu2004.hu

Az első napokban túlterheltek voltak a vonalak, mára azonban már bővített létszámmal tudják fogadni a hívásokat a Külügyminisztérium munkatársai - mondta az [origo]-nak Jankó Bálint, a telefonos szolgálatot és a Külügyminisztérium EU-honlapját üzemeltető cég projekt-vezetője. Jelenleg nyolc fővel, reggel nyolc és délután hat óra között várják az érdeklődőket.

A szakemberek általában a kérdések felére tudnak azonnal válaszolni, a többi esetben később - postán vagy e-mailben -, három napon belül tájékoztatják az érdeklődőt.

Az egyhetes tapasztalatok szerint a legtöbb kérdést a mezőgazdaságban dolgozók teszik fel. Ők konkrétan azt akarják tudni, hogy az EU-csatlakozás után mennyi támogatást fognak kapni. A szakemberek az ilyen esetekben a birtoknagyság, a termesztett növények vagy a tenyésztett állatok számának ismeretében kiszámolják, hogy jelenleg mennyi a támogatás az EU-ban.

A másik nagy kérdezőtábort a nyugdíjasok adják - mondta Jankó. Ők az esetleges áremelésekről, a uniós nyugdíjkorhatárról, és a nyugdíjasoknak járó kedvezményekről érdeklődnek elsősorban.

Jelenleg naponta átlagosan 300 hívást fogad a külügyi tárca EU-központja. Emellett e-mailben mintegy 150 kérdést tesznek fel a választók. Az EU-honlapot pedig naponta 2-3000-en keresik fel.