Konzulátusi épületeknél robbantottak Venezuelában

Vágólapra másolva!
Néhány perc különbséggel két robbanás rázta meg Caracast, az egyik a spanyol követség, másik a kolumbiai konzulátus mellett történt. A kedd reggeli robbantásokban négy ember megsérült, az épületekben viszonylag jelentős kár keletkezett.
Vágólapra másolva!

Keddre virradóra néhány perc különbséggel robbanás történt a venezuelai Caracasban Spanyolország nagykövetségének és Kolumbia konzulátusának épülete mellett. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a robbantásokban négyen sérültek meg. A spanyol követség bejárata jelentősen megsérült, és a szomszédos épületek erkélyeiben is keletkezett kár - írja a CNN.

A robbantások egy nappal azután történtek, hogy Hugo Chavez elnök szokásos heti televíziós beszédében arra figyelmeztette a külföldi hatalmakat, hogy ne avatkozzanak bele az ország belügyeibe. Múlt héten a venezuelai rendőrség letartóztatta a gyáriparos szövetség elnökét, a latin-amerikai országot megbénító, az államfő megbuktatását célzó sztrájk fő szervezőjét. A sztrájkolók szerint az elnök korrupt, és romlásba viszi Venezuelát.