Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Vágólapra másolva!
A Japán tengerbe csapódott hétfő hajnalban egy észak-koreai rakéta, a kommunista állam hadihajók elleni rakétáját tesztelte.
Vágólapra másolva!

Lőgyakorlatot hajtott végre hadihajók ellen bevethető rakétával Észak-Korea hétfőn - közép-európai idő szerint hajnali négy óra körül. A rakéta a Japán-tengerbe csapódott.

A japán védelmi tárca szerint nem ballisztikus rakétával hajtottak végre lövészetet az észak-koreaiak, s a rakétaindítás nem fenyegette a szigetországot. Szöulban megerősítették a helyi idő szerint délben történt rakétaindítás tényét, s azt provokatív lépésnek minősítették.

Phenjan legutóbb február 24-én hajtott végre hasonló, előre bejelentett lövészetet ezzel a rövidebb hatótávolságú, kínai gyártmányú rakétával. Akkor is, most is délen, az USA-ban és Japánban is kissé nyugtalanul figyelték az eseményeket, tekintettek arra, hogy Észak-Korea felújította nukleáris programjait tavaly év végén.

Az egyre feszülő észak-koreai-amerikai viszonyt jelzi, hogy az Egyesült Államok megerősítette a Csendes-óceán nyugati medencéjében lévő támaszpontját, Phenjan pedig egy invázió előkészületének nevezte a közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatot.