Piszkos bombákról tanácskoznak Bécsben

Vágólapra másolva!
A radioaktív anyagokat is tartalmazó piszkos bombák jelentik a fő témáját annak a háromnapos tanácskozásnak, amely ma kezdődött Bécsben. A több száz nukleáris szakértő részvételével zajló konferencia arra próbál megoldást találni, hogyan lehetne elkerülni, hogy sugárzó anyagok terroristák kezébe kerülhessenek.
Vágólapra másolva!

Több száz nukleáris szakértő gyűlt össze Bécsben, hogy egy háromnapos konferencia keretében vitassák meg, milyen lépéseket lehet tenni az ellen, hogy radioaktív anyagok terroristák kezébe kerülhessenek. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által szervezett tanácskozás fő témáját az úgynevezett piszkos bombák jelentik. Ezek a robbanószerkezetek azért különösen veszélyesek, mert a hagyományos robbanóanyagok mellett radioaktív anyagokat is tartalmaznak. Az utóbbi évek terrorcselekményei után a világ közvéleménye egyre inkább tart attól, hogy a terroristák sugárzó anyaghoz juthatnak, és előállíthatnak ilyen szerkezeteket - jegyzi meg a BBC.

Több szakértő szerint a hagyományos biztonsági előírások nem képesek megakadályozni, hogy illetéktelenek is hozzáférhessenek radioaktív anyagokhoz. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy léteznek - elsősorban az egykori szovjet tagállamokban - ellenőrizetlen források, és továbbra is virágzik a nukleáris anyagok feketepiaca.