Már csak pár nap haladékot kaphat Irak

Vágólapra másolva!
Szaddám Huszein iraki elnök háborús helyzetet hirdetett országában, miközben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország a döntő vasárnapi csúcsra készül. A BBC úgy tudja, néhány napos ultimátumot készülnek adni az államok Szaddám Huszeinnek a távozásra. Az Irak ellen katonai erővel felvonult két szövetséges hatalom, az Egyesült Államok és Nagy-Birtannia ellenkező esetben a héten - egyes hírek szerint szerdán vagy csütörtökön - megindítja a hadműveleteket.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-összeállítása/irak/index.htmlItt megtalálja az összes Irakkal kapcsolatos hírt!

Huszein a vasárnapi csúcs hallatán utasítást adott arra, hogy az iraki katonák tegyenek meg minden szükséges lépést "bármilyen külföldi támadás visszaverésére" - írta a BBC.

George W. Bush amerikai elnök vasárnap az Azori-szigeteken találkozik Nagy-Britannia és Spanyolország miniszterelnökével. A tudósítók szerint nem várható, hogy a megbeszélés újabb lendületet vigyen az ügy diplomáciai megoldásában. A BBC úgy véli, csupán annyi történhet, hogy a hétfői határidő helyett még egy-két nap haladékot adnak Iraknak. A The Sunday Telegraph úgy tudja, várhatóan szerdán vagy csütörtökön kezdődne a háború.

A hármas csúcstalálkozó előestéjén a békés megoldásra törekvő Franciaország, Oroszország és Németország bejelentette: keddre rendkívüli ENSZ BT ülés összehívását szorgalmazzák, hogy egy reális menetrendet állítsanak fel Huszeinnek a lefegyverzésre.

Amerikai források azonban úgy nyilatkoztak a BBC-nek, hogy az iraki elleni háborúra való felkészülés a végére ért.

Miközben szombaton szerte a világon újabb háborút ellenző tömegtüntetéseket tartottak különböző csoportok, Bush sarra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy "a szabad nemzetekre kegyetlen idők jönnek". Egy rádióinterjúban azt mondta az amerikai elnök: "a kormányoknak most be kell bizanyítaniuk, hogy a kijelentéseik a szabadságról és a biztonságról csak szavak voltak csupán, vagy tenni is akarnak ezért".

Irak eközben sürgősen Bagdadba hívta az ENSZ-fegyverellenőrök vezetőjét, hogy lássa: teljesítik a lefegyverzésről hozott határozatot. Hans Blix szóvivője azt mondta, hogy a bagdadi útról hétfőnél előbb nem döntenek. Várható, hogy a keddi BT-ülésen Blix is újra felszólal.

Az amerikai hírszerzés eközben olyan adatokhoz jutott, amelyek szerint terjed a lázadás az iraki hadsereg vezetésén belül. Bush elnököt a CIA arról tájékoztatta, hogy megnőtt egy katonai államcsíny esélye Irakban - írta a The Sunday Times. A lap szerint Szaddám Huszein eközben már az iraki fővárost erődíti a háborúra készülve. Az iraki elnök a hozzá leghűségesebb alakulatok 120 ezer katonájából három koncentrikus védelmi kört hozott létre Bagdad körül. A védelemben részt vesz az elit Köztársasági Gárda 50 ezer tagja, 700 harckocsi támogatásával. Az iraki erők bagdadi felvonulását egy izraeli kémműhold tárta fel még szerdán - írta a brit lap, amely hozzájutott az űrfelvételekhez. Izraeli és amerikai katonai szakértők szerint Huszein városi hadviselésre próbálja rákényszeríteni a szövetségeseket, abban a reményben, hogy a hosszan elhúzódó utcai harcok nemzetközi felzúdulást keltenek - áll a The Sunday Timesban.

Szaddám Huszein iraki elnökkel és két fiával az élen kilenc bagdadi vezetőt vonnának felelősségre háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért az Irak elleni amerikai támadás után - jelentette vasárnap a The New York Times, az amerikai kormányzat magas rangú hivatalnokára hivatkozva. Az amerikai lap szerint Szaddám Huszein és legközelebbi hívei szerepelnek a listán, amelyet már összeállítottak az amerikai titkosszolgálatok, de még nem hozták nyilvánosságra.