Fontos al-Kaida-tagot tartóztattak le Szomáliában

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida terrorszervezet egyik fontos tagját vették őrizetbe a kenyai hatóságok csütörtökön Szomália fővárosában, Mogadisuban. A terrorista elfogásában sem az amerikai, sem az izraeli hírszerzők nem vettek részt - közölte a hírt bejelentő kenyai külügyminiszter Kalonzo Muszioka. A meg nem nevezett férfi felelős többek között két, Kenyában történt terrorcselekményért.
Vágólapra másolva!

A kenyai külügyminiszter Kalonzo Muszioka csütörtökön bejelentette, hogy Szomália fővárosában, Mogadisuban elfogták és letartóztatták az al-Kaida terrorszervezet egyik nagyon fontos személyiségét. A politikus nem fedte fel, hogy pontosan kiről van szó. A letartóztatott személyről csak annyit tudni, hogy részt vett két, Kenyában történt terrorcselekményben - az 1998-as amerikai nagykövetség elleni bombázásban, melyben 213 személy vesztette életét és az izraeli tulajdonban lévő hotel elleni merényletben, ahol 16 ember halt meg.

Abdulkarim Huszein Mohamedhttp://www.fbi.gov/mostwant/terrorists/teralnasser.htmAz FBI is körözi a férfit.

A külügyminiszter elmondása szerint a terrorista számos fontos információval szolgált letartóztatása után a terrorszervezet kenyai kapcsolatairól.

Lapértesülések szerint Mombaszában két kenyai személyt vettek őrizetbe, akiket korábban egy Abdulkarim nevű állítólagos al-Kaida-taggal kapcsolatban hallgattak ki a rendőrök. A férfit többek között azért körözik, mert állítólag ő felelős az USA kenyai nagykövetségét ért támadásáért. Abdulkarim szerepel az FBI legkeresettebb bűnözőinek listáján is.