Újabb al-Kaida-támadástól tart Amerika

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida támadásától tartva az Egyesült Államok kezdeményezésére a NATO utasította szövetségeseit, hogy minden civil hajót katonai hajó kísérjen át a Gibraltári-szoroson. Jelenleg spanyol, portugál és amerikai hadihajók vesznek részt a hadműveletben, de a hónap végén a britek átveszik ezt a feladatot.
Vágólapra másolva!

A NATO-t az utóbbi időben számos kritika érte amiatt, hogy megosztott az iraki háború ügyében. A szövetségesek ezért demonstrálják most összetartásukat - írta a BBC, hozzátéve, hogy a Gibraltári-szorost veszélyes helynek minősítették.

A csatorna, amely elválasztja egymástól Marokkót és Spanyolországot, 19 kilométer hosszú. Bármelyik irányból érheti itt a hajókat támadás, ahogy az már korábban többször is előfordult.

A NATO döntése értelmében mindennap csak hadihajó kíséretében mehetnek át a civil hajók. A döntés nem egyedülálló, jegyezte meg a BBC, a megszaporodó támadásokra utalva.