Csak kicsit változik a rendszám az EU miatt

Vágólapra másolva!
A Magyarországon nyilvántartásba vett gépjárművek rendszámtáblái lényegében megfelelnek az európai uniós elvárásoknak, a formai változás a csatlakozás után várhatóan mindössze annyi lesz, hogy a magyar trikolórt az uniós zászló váltja fel.
Vágólapra másolva!
Európai Unió rovathttp://origo.hu/eu

Urbán György, a Belügyminisztérium Központi Adatbank Nyilvántartó és Választási Hivatalának vezetője az MTI-nek elmondta: mind a magyar, mind pedig az egyes európai országokban használatos rendszámtáblák alaki, minőségi, formai és tartalmi követelményeit az 1968-as bécsi közúti közlekedési egyezmény rögzíti.

Hozzátette: az Európai Unió ugyanakkor - önálló szervezetként - nem aláírója az egyezménynek, és e terület szabályozására csak rendeletet alkotott. Urbán György elmondta: az említett jogszabály a bécsi szabályozáshoz képest annyiban jelent könnyítést, hogy a közösségen belül nem lesz kötelező az államjelzés feltüntetése, tehát a külön H betűs matrica felragasztása, ha a rendszámtáblán már az uniós zászló szerepel.

Közlése szerint ugyanis az unióban a rendszámtáblán az adott ország betűjelzését az EU zászlójában, a 12 sárga csillag alkotta körben tüntetik fel. Magyarországtól nem kérték, és nem is vállalt arra kötelezettséget, hogy a csatlakozással egy időben alkalmazni kezdi az EU-s rendeletben rögzített rendszámtáblákat - hívta fel a figyelmet a hivatal vezetője.

Szavai szerint még nem született döntés sem a bevezetés időpontjáról, sem pedig arról: kötelező jelleggel vagy fokozatosan állnak át az új típusú táblára, az érintett rendeletek felülvizsgálata még tart. Urbán György közölte, hogy a szabályozás ügyét 2004-ben mindenképpen rendezni fogják. A bécsi közúti egyezmény kapcsán kitért arra is: az ugyan csak egy, a gépkocsin hátul elhelyezett rendszámtáblát tesz kötelezővé, ám mind a magyar közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény, mind pedig valamennyi, uniós tagország jogszabálya az elöl és hátul egyaránt elhelyezett tábla használatát írja elő.

Közlése szerint nem indokolt a jelenlegi, hat karakteres - alapesetben három betű, három szám - jelzés megváltoztatása sem. Nem várható változás a közlekedési felügyeletek, illetve az okmányirodák által kiadott, műszaki és környezetvédelmi matricák mint biztonsági jelzések megjelenésében sem.

Urbán György szerint később indokolt lesz megfontolni azt is, hogy a magyar adattartalmi nyilvántartásban - az európai országoktól eltérően - továbbra is rögzítsék-e a gépjárművek motorszámát. Jelezte, ezt jó gyakorlatnak tartja, és a motorszám nyilvántartása az EU-ban nem tiltott. Elmondta: a forgalmi és a jogosítvány esetében sem az EU előírásait, hanem az említett bécsi egyezmény jogszabályait kell Magyarországnak betartania, így a okmányok teljes egészében megfelelnek a közösségi elvárásoknak, ugyanúgy, mint az úgynevezett második forgalmi engedély, a járműkísérő lap.

A közúti közlekedési területen az uniós jogharmonizáció jó ütemben halad - összegezte a hivatal vezetője.