Egyre több országból tiltják ki a távol-keletieket

Vágólapra másolva!
A távol-keletiek távol tartásával próbálja megelőzni több ország az új típusú fertőző tüdőgyulladás továbbterjedését. Új-Zélandon egy 19 tagú kínai küldöttséggel közölték: a repülőteret csak hazafelé hagyhatják el. A svájci kormány egy óravásárról tiltotta ki a távol-keleti üzletembereket.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
MTI

A legfrissebb jelentések szerint szerte a világon eddig 2300 ember kapta meg a súlyos akut légúti szindróma (SARS) néven is ismert betegséget. A fertőző, új típusú tüdőgyulladás eddig összesen 78 ember halálát okozta, közülük 47 haláleset Kínában történt. A WHO utazási figyelmeztetést adott ki, melyben azt ajánlja, hogy senki ne utazzon Hongkongba, illetve a Kína déli részén lévő Kuangtung (Guangdong) tartományba a súlyos akut légúti szindróma fertőzésének veszélye miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) küldöttsége Kínába utazott, hogy ott tanulmányozzák az atípusos tüdőgyulladás kórokozóját. A kínai hatóságok hosszas huzavona után döntöttek úgy, hogy erre engedélyt adnak. "Ez nagyon jó lépés Kína részéről, a járvány kitörésének feltételezett helyszínén nagyon sok információhoz juthatunk a kórokozóról" - mondta a WHO fertőző betegségekkel foglalkozó részlegének igazgatója.

A döntést követően tegnap este először állt a kínai állami televízió kamerája elé az egészségügyi miniszter - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója, Nagy Mercédesz. A miniszter arról beszélt, hogy sikeresen kontrollálják a betegséget, és márciusban már kevesebben betegedtek meg, mint februárban - amikor viszont még egyáltalán nem beszéltek hivatalosan a betegségről. Ugyanakkor a kínai kormány szerdai tanácskozásán arról döntöttek, hogy átfogó intézkedéseket kell tenni a járvány felszámolására - ekkor döntöttek a WHO munkatársinak beengedéséről is.

Nem fizetnek a biztosítók az új vírus okozta károkra/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030403nemfizetnek.html

Több nemzetközi cég fontolgatja, hogy ideiglenes bezárja a fertőzött területeken lévő irodáit. Nagy-Britannia legnagyobb cégeinél például megtiltották vagy erősen korlátozták a vállalatok munkatársainak utazását olyan országokba, ahol már felbukkant az atípusos tüdőgyulladás. A kínai hatóságok mindent megpróbálnak megtenni a külföldiek marasztalására, tartanak a kivonulás gazdasági következményeitől.

Közben egyre több ország dönt úgy, hogy nem engedi be a Távol-Keletről érkezőket. Új-Zélandon egy 19 tagú kínai küldöttségtől vonták meg a belépési engedélyt - a hatóságok közölték velük: a repülőteret csak úgy hagyhatják el, ha hazautaznak. A svájci kormány csütörtökön tiltotta meg a távol-keleti üzletembereknek és alkalmazottaiknak, hogy részt vegyenek a Baselworld című hatalmas óra- és ékszervásáron.