Horváth Aladár: Soha nem látott lehetőség a romáknak

Vágólapra másolva!
Magyarország európai uniós csatlakozása soha nem látott lehetőséget jelent a romák számára: a történelem során először fordulhat elő, hogy a modernizáció nyertesei, nem pedig vesztesei leszünk - mondta Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke.
Vágólapra másolva!

Horváth Aladár a kampány során mondott beszédeire utalva emlékeztetett: arra szólította fel a romákat, hogy menjenek el szavazni és voksoljanak igennel a belépésre. Szavai szerint komoly remény mutatkozik arra, hogy a csatlakozással összhangba kerülhet a romák felzárkóztatása és emberi méltóságuk megteremtése, ám "mindehhez sok-sok év kemény munkájára, valamint társadalmi összefogásra van szükség".

Horváth Aladár szólt arról is: számítanak azokra a jelenleg még nem hozzáférhető uniós forrásokra, amelyekkel a közösség a társadalmi kohézió megteremtését, az egyes társadalmi csoportok hátrányának mérséklését, a teljes körű emancipációt és integrációt segíti elő.

Tarthatatlan lesz az unióban a mostani helyzet, amikor a magyar társadalom egytizede a harmadik világ szintjén el, de az is, hogy a legszegényebb 800-900 ezer ember egyharmada roma - jelentette ki az OCÖ elnöke. Horváth Aladár álláspontja szerint a hazai romák egy-két generáció múlva elérhetik az Európai Unió átlagos életszínvonalát. Szavai szerint az OCÖ-nek arra kell képessé válnia, hogy segítse a helyi roma szervezeteket, kisebbségi önkormányzatokat az ilyen programokba való bekapcsolódásban; ennek révén "Magyarország úgy lehet emelkedő nemzet, hogy a leginkább emelkedésre szoruló romák s benne vannak".

Mint mondta, az esélytelenség újratermelésének elkerülése érdekében az egyik legfontosabb feladat a roma gyerekek visszavezetése a "normális oktatási rendszerbe", valamint a telepi szegregáció csökkentése. A következő évek integrációs esélyei még inkább itthon tartják a romákat - vélekedett Horváth Aladár, aki úgy nyilatkozott, nem tart a belépés után a cigányok tömeges elvándorlásától.