Elhunyt Sir John Paul Getty

Vágólapra másolva!
Hetvenéves korában egy londoni kórházban elhunyt Sir John Paul Getty II amerikai születésű filantróp brit milliárdos. Gettyt hétfőn szállították kórházba, csütörtökön bekövetkezett halálát az orvosi jelentés szerint mellkasi fertőzés okozta.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Sir John Paul Getty II.

Sir John Paul Getty a University of San Francisco elvégzése után néhány évig irányította az apja által létrehozott Getty Oil Companyt. Később meglehetősen szabados életmódot folytatott: hosszú hajat növesztett, hippi szokásokat vett fel, s ebbe belefért a kábítószer-fogyasztás is. A hetvenes évek elején szakított ezzel az életformával, és 1972-ben áttelepült Nagy-Britanniába.

A művészeteket kedvelő Sir John Paul Getty II - apja volt az I szám "tulajdonosa" a családban - sokmillió font sterling összegű adományokat juttatott a National Gallerynek, a brit filmintézetnek. Jelentős összeggel támogatta két évvel ezelőtt az új vezetésű Konzervatív Pártot, hogy segítse a torykat a választásokon.

John Paul Gettynek egy alkalommal fia megmentése érdekében kellett mélyen a zsebébe nyúlnia. Első házasságából született fiát ugyanis még a hetvenes évek elején Olaszországban elrabolták, és levágott fülének elküldésével kényszerítették az apát a 3,4 millió dolláros váltságdíj kifizetésére.