Pasteur Intézet: a SARS-vírus globális járványt okozhat

Vágólapra másolva!
A súlyos akut légúti szindrómát okozó vírus azonosításában közreműködő párizsi Pasteur Intézet szerint a vírus, folyamatos átalakulással komoly világjárványt is okozhat. A hétvégén újabb országok - Tajvan, Fülöp-szigetek - számoltak be megbetegdésekről. A Távol-Keleten és Kanadában újabb áldozatokat szed a betegség.
Vágólapra másolva!

"Erősödő szakaszában van a SARS-járvány, a betegség terjedése pedig egyre nehezebben kontrollálható" - hívta fel a figyelmet hétfőn a párizsi Pasteur Intézet virológusa. Jean Claude Manuguerra szerint félő, hogy a vírus különböző átalakulásokkal a mainál fertőzőbb formát ölthet föl. A Pasteur Intézet szakemberei is tagjai voltak annak a nemzetközi csapatnak, amely azonosítani tudta a súlyos akut légúti szindrómát okozó coronavírust.

SARS: új vírus, új betegség, nyitott kérdések/tudomany/elet/20030417sars.html

Manuguerra a Le Monde-nak nyilatkozva elmondta: aggasztó, ahogyan a Kanadába behurcolt vírus teljesen új feltételek között is minden probléma nélkül képes volt fertőzni, terjedni. A biológus szerint sok függ attól, hogy mennyire veszik komolyan a veszélyt Kínában.

Kínában az elmúlt három napban 13 ember halt meg az atípusos tüdőgyulladás következtében, és országszerte 194 új SARS-fertőzéses esetet észleltek. A South China Morning Post jelentése szerint a pekingi egyetemen hétfőn újabb 118 embert helyeztek megfigyelés alá SARS-gyanúval. Eddig összesen 92 ember halt meg Kínában a súlyos akut légúti szindrómában és 2001 megbetegedést állapítottak meg.

Hong Kongban a hétfői összesítés szerint 94 ember halálát, és 1402 ember megbetegedését okozta az újfajta vírus. Szingapúrban hat új betegről érkeztek hírek, közülük hárman kisgyerekek. Az egyik férfi egy nagy gyümölcspiacon dolgozott. Az országban 184 beteget tartanak számon, 14-en meghaltak, 104 ember meggyógyult. A Fülöp-szigeteken a múlt héten halt meg egy ápolónő, a manilai hatóságok szerint "nagy valószínűséggel" a vírus miatt. Taivanon egy idős férfi halt meg SARS-ban, 28 esetet tartanak számon az országban. Indiában bejelentette az egészségügyi miniszter, hogy három SARS-megbetegedést regisztráltak a hétvégén.

Kanadában már 14-re nőtt a betegségben elhunytak száma, és 304 fertőzés-gyanús beteget tartanak számon. A legtöbb megbetegedés Ontario államban történt, amely a legnépesebb kanadai tartomány. Ázsián kívül Kanada az egyetlen ország, ahol a fertőző betegség áldozatokat követelt. Az Egyesült Államokban 200 gyanús esetről beszélnek. A leginkább érintett állam Kalifornia, és sokan betegedtek meg New Yorkban is.