Algériai terrorcsoport kezén az eltűnt turisták

Vágólapra másolva!
Az Algéria déli részén eltűnt 31 európai turistát állítólag egy szakadár terrorista csoport tartja fogva mintegy védőpajzs gyanánt - közölte a Profil című osztrák politikai hetilap. A szerdán előre közreadott információ szerint a turistákat a Moktar Benmoktar vezette algériai terrorcsoportból kiszakadt néhány személy tartja fogva, s köztük lehetnek az al-Kaida terrorszervezet tagjai is.
Vágólapra másolva!

A Profil úgy tudja, hogy Algéria februárban az Egyesült Államoktól és Líbiától jelzéseket kapott, miszerint az al-Kaida harcosai az ország déli részén táborokat rendeznek be, s ezért a hatóságok gyakrabban kutatták a térséget katonai repülőgépekről. Ez felbolygatta a csoportot, s mintegy saját védelmükre ejtették túszul a turistákat, hogy így hárítsák el az algériai hatóságok esetleges támadását.

A lap azt állítja, hogy a túszejtőkkel részben közvetítők útján többször is tárgyaltak az algériai hatóságok, a kapcsolat azonban megszakadt. Mivel a túszokat pajzsként használják, mind az algériai illetékesek, mind az érintett európai országok hatóságai abból indulnak ki, hogy még jó idő eltelhet szabadon bocsátásukig. Az algériai hatóságok rádióüzenetek lehallgatása alapján feltételezik, hogy az európaiak a körülményekhez képest jól vannak.

A túszejtők nem támasztottak konkrét követeléseket, hanem elsősorban saját túlélésüket akarják biztosítani akciójukkal. A terület, ahol legutóbb látták a később eltűnt turistákat, hegyes, sziklás vidék, amelyen az algériai katonaság csak igen nehezen tudna bármilyen akciót indítani. Jelenleg a túszokat vélhetően Illizi várostól mintegy 80 kilométerre délre tartják fogva.

Az algériai sivatag déli részén hetekkel ezelőtt 15 német, 10 osztrák, négy svájci és egy-egy holland és svéd utazónak veszett nyoma. Az érintett európai országok összekötőket, kommandósokat és titkosszolgálati embereket küldtek a turisták felkutatására, de végső soron az algériai hatóságokra hagyják az ügy intézését. Mostanra megerősödött a sajtóban a feltételezés, hogy az illetőket az említett csoport túszként tartja fogva, s a hírek szerint az algériai hatóságok tudnak már egyet s mást az eltűntekről és tárgyalnak fogvatartóikkal, de hivatalosan szigorú hírzárlat van érvényben, s ehhez tartják is magukat az érintett országok.