Magyar képviselők bizottsági tagságai az EP-ben

Vágólapra másolva!
Véglegessé vált az Európai Parlament (EP) munkájába megfigyelőként bekapcsolódó 24 magyar képviselő bizottsági tagságainak elosztása, miután kedden az EP szocialista pártcsoportja is kijelölte a helyeket. A bizotsági tagság jelentőségét az adja, hogy ezekben a testületekben felszólalhatnak a megfigyelői státuszú képviselők, míg a plenáris üléseken csak a jelenlét joga illeti meg őket..
Vágólapra másolva!

A magyar csoportban jelen lévő tíz MSZP-s képviselő közül Fazakas Szabolcs a költségvetési bizottság tagja lett. E testület munkája azért különösen fontos, mert költségvetési ügyekben a parlamentnek vétójoga van. Vastagh Pál az alkotmányügyi bizottságba került, amelynek feladatai közé tartozik többek között, hogy előkészítse az Európa jövőjével foglalkozó konvent által megfogalmazott új alkotmányos szerződéstervezet parlamenti vitáját.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottság tagja lett Tabajdi Csaba. A csatlakozási tárgyalásokat lezáró 2002. decemberi koppenhágai EU-csúcs után e bizottság az agrártámogatások elosztásának az egyik fő küzdőtere, és fontos szerepet játszik annak eldöntésében, mely ágazat milyen támogatásokat kap és milyen formában.

Kósáné Kovács Magda a foglalkoztatási és szociális bizottság, Vári Gyula a külügyi és emberi jogi bizottság, Vadai Ágnes az állampolgári jogok bizottsága, Czinege Imre és Hegyi Gyula a környezetvédelmi, közegészségügyi és fogyasztóvédelmi bizottság, Gurmai Zita a területfejlesztési, közlekedési és idegenforgalmi, valamint a női jogok és egyenlő esélyek bizottsága, Szabó Zoltán pedig a kulturális, oktatási, ifjúsági, média- és sportbizottság tagja lett.

Az Európai Parlament legnagyobb politikai csoportját alkotó Európai Néppárt (EPP) már a múlt héten elkészítette a hozzá csatlakozó 62 megfigyelő bizottsági beosztását. Az EPP nyolc megfigyelőt küld a külügyi bizottságba, köztük van Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A belügyi, igazságügyi, állampolgári jogi bizottságba került Szájer József, az Országgyűlés és a Fidesz alelnöke.

A költségvetési bizottság tagja lesz Surján László (Fidesz) volt népjóléti miniszter, a belső piaci és jogi bizottságban ül majd Bagó Zoltán (Fidesz), az ipari-külkereskedelmi bizottságban Gruber Attila (Fidesz), a foglalkoztatásiban Őry Csaba (Fidesz), aki emellett a női jogok és az esélyegyenlőség bizottságának is tagja lesz.

A környezetvédelmi, közegészségügyi és fogyasztóvédelmi bizottságban foglal helyet Ékes József (MDF) és Manninger Jenő (Fidesz), a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságban Kelemen András (MDF), a kulturális, oktatási, ifjúsági, média- és sportbizottságban Gyürk András (Fidesz), a fejlesztési és együttműködési bizottságban Balla Mihály (Fidesz), az alkotmányügyi bizottságban Balsai István (MDF) volt igazságügyi miniszter, aki emellett a petíciós bizottságban is helyet kap. A liberális képviselők közül Szent-Iványi István, az Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke a belső piaci, Eörsi Mátyás pedig a jogi bizottság tagja lett.

A csatlakozó országok liberális képviselői felkérték Eörsi Mátyást, járjon közben annak érdekében, hogy a liberálisok parlamenti csoportjának elnökségébe közülük is delegáljanak két tagot; gyakorlatilag ez két alelnöki tisztséget jelentene