Elfuserált hatósági akció miatt támadtak Rijádban

Vágólapra másolva!
Szerdai brit lapértesülések szerint az előző napi szaúdi robbantásos merényletsorozat mögött az újjáéledt al-Kaida terrorhálózat áll, amely Nagy-Britanniában is hasonló, esetleg sugárzó anyagokkal elkövetett támadásra készül. A brit külügyminiszter ugyanakkor tagadta, hogy London és Washington Irak miatt nem figyelt a terrorveszélyre. A legújabb rijádi bejelentés szerint a három merényletben harmincnégy személy vesztette életét.
Vágólapra másolva!

A rijádi támadást minden bizonnyal az a 19 fős csoport hajtotta végre, amellyel a szaúdi rendőrség a minap tűzharcot vívott a főváros utcáin - állította a BBC biztonságpolitikai szakkommentátora szerda délelőtt. A csoport tagjai egy kivételével elmenekültek, annak ellenére, hogy a hatóságok pontosan ismerték kilétüket, sőt fegyvereik rejtekhelyét is - mondta a szakértő, aki "hihetetlen módon elfuseráltnak" nevezte a szaúdi hatóságok fellépését.

A BBC-vel ellentétben Szaúd el-Fejszál herceg, szaúd-arábiai külügyminiszter bejelentette, hogy a vizsgálatok legújabb állása szerint tizenöt szaúd-arábiai állampolgár követte el a hármas öngyilkos merényletet.

A legnagyobb példányszámú brit napilap, a The Sun szerint "Oszama bin Laden (a 2001. szeptember 11-i merényletekért is felelősnek tartott al-Kaida vezére) ismét itt van, és a hatóságok attól tartanak, hogy következő támadását már biológiai bombákkal fogja elkövetni".

A brit külügyminisztérium a rijádi támadás után kiadott egy figyelmeztetést, amelyben határozottan eltanácsolta a szaúdi utazástól a briteket, és ezt egyebek mellett azzal indokolta, hogy nem elképzelhetetlen vegyi vagy biológiai hatóanyagokkal elkövetett terrortámadás sem a királyságban. A brit hatóságok ugyanakkor attól is tartanak, hogy az al-Kaida vagy más terrorhálózat Nagy-Britanniában szintén nem hagyományos eszközökkel elkövetett merényletre készül.

A BBC értesülése szerint a kikötőkben és repülőtereken olyan érzékelőket állítanak üzembe, amelyek kimutatják radioaktív alapanyagok esetleges jelenlétét az érkező szállítmányokban. A hatóságok régóta - és az iraki háború óta különösen - tartanak attól, hogy a terroristák úgynevezett "piszkos bombával" követnek el merényletet Londonban. Egy ilyen szerkezet az elképzelések szerint hagyományos robbanóanyaggal nagy területen szórna szét erősen sugárzó mikrorészecskéket, egész városokat vagy városrészeket hosszú időre lakhatatlanná téve.

A Daily Mirror londoni napilap emellett arról értesült, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI figyelmeztette a Scotland Yardot: a terroristák esetleg eltérített benzinszállító tartálykocsikkal követhetnek el robbantásos merényletet Nagy-Britanniában. Hasonló történt nemrég Tunéziában, ahol a dzserbai zsinagóga mellett robbantott fel egy öngyilkos merénylő egy folyékony földgázt szállító tartálykocsit, 21 turistát megölve. A lap szerint a brit fuvarozó cégeket a rendőrség felszólította biztonsági előírásaik szigorítására és gépkocsivezetőik újbóli ellenőrzésére. A rendőrség terrorellenes egységei is parancsba kapták, hogy figyeljék a tartálykocsik mozgását, főleg olyan helyeken, ahol ilyen járművek feltűnése szokatlan - írta a Daily Mirror.

Jack Straw brit külügyminiszter szerdán a londoni rádiónak ugyanakkor cáfolta, hogy a szövetséges hatalmak figyelme az Irak elleni háború miatt elterelődött a terrorizmus elleni háborúról. Ezt a BBC-nek előzőleg egy demokrata párti amerikai szenátor mondta. Straw azonban kijelentette: a terror ellen, valamint a tömegpusztító fegyvereket birtokló "lator államok ellen" vívott háború ugyanannak az erőfeszítésnek a része. A miniszter megerősítette azt az álláspontot, hogy a megdöntött iraki rezsimnek voltak tömegpusztító fegyverei, és ezek könnyen terrorszervezetek kezére juthattak volna.