Halálra ítélhetik Kínában a SARS-vírus terjesztőit

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet közlése szerint csütörtökön elérte a 602-t az atípusos tüdőgyulladásban (SARS) elhunytak száma, és világviszonylatban több mint 7600 ember fertőződött meg a járvány tavaly novemberi első megjelenése óta. A kínai legfelsőbb bíróság rendkívül súlyos büntetéseket - akár halálbüntetést is - kilátásba helyez, ha valaki szándékosan terjeszti a járványt.
Vágólapra másolva!

Hongkongban az utóbbi 24 órában heten haltak meg atípusos tüdőgyulladásban, az újonnan bejegyzett betegek száma pedig öt volt. Kórházi források szerint a járvány áldozatainak száma ezzel 234-re nőtt, a megbetegedetteké pedig 1703-ra.

Kínában újabb négy ember halt meg 24 óra leforgása alatt atípusos tüdőgyulladásban (SARS), az újonnan regisztrált betegek száma pedig 52 volt. Az országban ezzel a halálos áldozatok száma 271, a bizonyított SARS megbetegedések száma pedig 5163 volt. Az ország legfertőzöttebb térsége továbbra is a főváros, Peking, az elmúlt nap folyamán jelentkezett új betegek közül 27-et a fővárosból jelentettek.

A kínai hatóságok időnként drasztikus eszközökkel próbálják elérni, hogy az atípusos tüdőgyulladás tömegesebb méretekben megjelenjen a vidéki területeken, falvakban, kistelepüléseken, ahol hiányosabbak a diagnosztikai és gyógyítási lehetőségek, és a betegek elkülönítése is nehezebben megoldható.

A kínai legfelsőbb bíróság rendkívül súlyos büntetéseket - szélsőséges esetben akár halálbüntetést is - kilátásba helyez mindenki számára, aki szándékosan terjesztve a járványt, más halálát, illetve megbetegedését idézi elő. A bírói kollégium ezzel a karantén és más korlátozó intézkedések szigorú betartására kívánja ösztönözni a lakosságot. A karantén megszegői hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatóak, azok pedig, akik bizonyíthatóan gondatlanságból mást megfertőzve annak halálát okozzák, 10 évtől akár életfogytig terjedő büntetést kaphatnak, de a bíróság lehetővé teszi a halálbüntetés kiszabását is ilyen esetben.