Üzemzavar volt a mohi atomerőműben is

Vágólapra másolva!
Meghibásodás volt a mohi atomerőműben is áprilisban, az erőmű egyes blokkjának szivárgott a fedele. A szlovák intézmény azonban ezt nem jelentette a szomszéd országoknak és a nemzetközi szervezeteknek. Egy magyar szakember szerint feltehetően azért, mert nem történt sugárzóanyag-kibocsátás, valamint a még folyó vizsgálat miatt nem sorolták be az INES-skála szerint. A szlovákiai Greenpeace az erőmű vezetésének felelősségre vonását követeli.
Vágólapra másolva!
A Fidesz vizsgálóbizottságot akar Paks ügyében/itthon/20030514vizsgalobizottsagot.html

Április 25-én a szlovákiai Mohovce (Mohi) atomerőműve egyes blokkja meghibásodott, a reaktor fedelének ugyanis szivárgott a tömítése - áll a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet közleményében. A szervezet szerint a reaktor néhány órán keresztül hibásan működött, mert ugyan az erőmű személyzetét már az üzemzavar előtt tájékoztatták arról, hogy a reaktor fedelének esetleg szigetelési problémái lehetnek, ám ennek ellenére az általános átvizsgálást az előzetes terveknek megfelelően április 25-én 21 óra 21 perckor befejezték, és a reaktort beindították. A berendezést azonban még ugyanaznap 23 óra 22 perckor le kellett állítani a reaktorfedél tömörítetlensége okozta üzemzavar miatt.

Az atomerőmű személyzete feltehetőleg azért döntött a reaktor beindítása mellett, hogy megkapják az ezért járó prémiumot - állítja Lubica Trubiniova, a Greenpeace szlovákiai nukleáris kampányosa. Ezzel azonban az erőmű kockázatmentes működését veszélyeztették, és veszélybe sodorták a lakosságot - tette hozzá. A reaktor meghibásodása során néhány, a közelben dolgozó munkást úgynevezett "éves sugárzási dózis" ért. A Greenpeace teljes körű kivizsgálást, a közvélemény pontos tájékoztatását és a hibás döntést meghozók, valamint a vezetőség felelősségre vonását követeli.

A magyar Országos Atomenergia Hivatal műszaki főosztályvezetője az esetről azt mondta az [origo]-nak, hogy azonnali hivatalos értesítést nem kaptak a szlovák féltől, mert azt csak abban az esetben kell küldeni a környező országoknak és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, ha baleseti helyzet alakul ki. Lux Iván szerint a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skála (INES) szerinti 2-es vagy 3-as esemény esetén van 24 órán belüli jelentési kötelezettség, ám az OAH ilyet sem kapott Szlovákiából. A szakember ezt annak tudja be, hogy a szlovákok feltehetően még nem sorolták be az eseményt INES szerint, mert még vizsgálják a körülményeket.

Lux Iván elmondta, informális érdeklődésükre a szlovák erőmű vezetése azt közölte velük, hogy az egyes blokk reaktorfedele tömörítetlen volt, és az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják. Az esemény során nem került sugárzó anyag a környezetbe, és nem történt személyi sérülés sem. A szakember szerint az, hogy valakit "éves sugárzási dózis" ért, azt jelenti, hogy az illető egy évig nem dolgozhat az atomerőműben, ugyanis akkora sugárterhelés érte, mint amekkora természetes háttérsugárzás éri egy éven keresztül.