Románia: szegények a vezető politikusok

Vágólapra másolva!
A román közjogi méltóságok, élükön Ion Iliescu elnökkel szerdán siettek közzétenni vagyonnyilatkozatukat, miután hatályba lépett az átláthatóságról és a korrupcióellenes harcról szóló törvény.
Vágólapra másolva!

Iliescu mindössze egy háromszobás bukaresti lakást deklarált, valamint egy Romániában gyártott Daewoo gépkocsit, amely a felesége nevén van. Adrian Nastase miniszterelnök több telket és ugyancsak egy bukaresti lakást vallott be, valamint egy nyaralót a fővárostól 70 kilométernyire északra.

A kormány Krőzusa Petre Lificiu környezetvédelmi miniszter, aki öt lakást, négy villát, két (több hektáros) telket és három autót jelölt meg nyilatkozatában. A skála másik végén több kollégája egy kicsiny lakást és egy ócska Daciát tüntetett fel egész vagyonaként.

Mindamellett a román tömegtájékoztató eszközök olyan "hézagokat" véltek felfedezni a kitöltött íveken, amelyek homályban hagyják a vezetők tényleges javait. A műkincseket például nem kell deklarálni, a bankszámlákról pedig elég annyit elárulni, hogy összegük meghaladja-e tízezer eurót, vagy sem.

- Vagyonbevallásukból ítélve a román vezetők szegényebbek, mint a templom egere - összegezte az AFP a román lapok véleményét.