Vágólapra másolva!
A szerb belügyminisztérium feljelentést tett hat személy ellen az 1991-es vukovári vérengzés kapcsán. Carla del Ponte hágai főügyész hajlandóságot mutatott átadni a szerb igazságszolgáltatásnak egyes háborús pereket, amennyiben a parlament elfogadja a háborús bűnösök elleni eljárásokat szabályozó törvényt.
Vágólapra másolva!

Miután a jugoszláv hadsereg 1991 novemberében bevonult a szerémségi városba, buszokra zsuppolták a vukovári kórházban rekedt személyeket, s a város melletti Ovcara mezőgazdasági telepen kivégezték őket. A mészárlásnak több mint kétszáz halálos áldozata volt.

Noha a hágai Nemzetközi Törvényszék három jugoszláv katonatiszt ellen emelt vádat a háborús bűncselekménynek minősülő vérengzés kapcsán, a szerb hatóságok azt állítják, hogy a mészárlást közvetlenül a helyi területvédelmi egységek és félkatonai alakulatok tagjai hajtották végre, s nem a hadsereg katonái. A Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása után indított rendőrségi hajtóvadászatban őrizetbe vettek 23 személyt, akik az említett egységek tagjaiként gyaníthatóan közvetlenül részt vettek a mészárlásban.

Vladan Batic szerb igazságügyi miniszter kedden közölte, hogy a vukovári vérengzés kapcsán a belügyminisztérium már hat személy ellen tett bűnvádi feljelentést az újvidéki kerületi ügyészségnél.

Carla Del Ponte hágai főügyész május 19-i belgrádi látogatásán közölte, hogy hajlandó átadni a szerb igazságszolgáltatásnak egyes háborús pereket, amennyiben a parlament elfogadja a háborús bűnösök elleni eljárásokat szabályozó törvényt. Batic szerint a szóban forgó jogszabály már csütörtökön a szerb kormány elé kerül.

Az eddigi kijelentésekből arra lehet következtetni, hogy a vukovári vérengzéssel kapcsolatos bírósági eljárás párhuzamosan, "két szálon" fut majd. Szerbiában állítják bíróság elé a mészárlás tetteseit, s Hágában fognak ítélkezni a három jugoszláv katonatiszt felett, akiket parancsnoki felelősség terhel a bűncselekmény miatt. Ezt a feltételezést erősíti meg az a tény, hogy Carla del Ponte legutóbbi belgrádi látogatásán nyolcdoboznyi dokumentumot és bizonyítékot adott át a szerb kormánynak a vukovári mészárlással kapcsolatban.