Lakóházra zuhant egy kisrepülő Los Angelesben

Vágólapra másolva!
Életét vesztette annak a kisrepülőnek a pilótája, amely pénteken csapódott be egy lakóházba Los Angeles Fairfax nevű kerületében, nem messze Hollywoodtól. A tűzoltók találtak egy holttestet a lakóházban is. Egyelőre nem tudni, hogy a repülőgép lezuhanását mi okozta.
Vágólapra másolva!

A szerencsétlenséget valószínűleg baleset okozta, bár a gép lezuhanásának pontos okát még nem állapították meg. "Nincs arra utaló jel, hogy terrorakció történt volna" - közölte Cheryl Mimura, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Los Angeles-i központjának szóvivője. Elővigyázatosságból ugyanakkor az FBI több ügynököt is a baleset helyszínére küldött.

A négyüléses Bonanza BE-35-ös helyi idő szerint 15 óra 45 perckor szállt fel Santa Monica repülőteréről, és mindössze hét perc múlva, 16 kilométernyi út megtétele után zuhanórepülésben csapódott be az épületbe - közölte az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szóvivője. A pilóta indulás előtt nem adott le repülési tervet, és azt sem közölte, hogy hányan tartózkodnak a repülőn.

A becsapódás nyomán keletkezett tüzet félóra alatt eloltották a tűzoltók, ám az épület fele teljesen kiégett. A pilóta holttestét a repülőgép roncsaiban, míg feltehetően egy lakót a ház égő törmelékei alatt találták meg.