Házasodhatnak a melegek a kanadai Ontarióban

Vágólapra másolva!
Ezután hivatalosan is összeházasodhatnak a meleg és leszbikus párok a kanadai Ontario tartomány legfelsőbb bíróságának döntése értelmében. A bíróság elutasítja azt a szövetségi törvényt, amely a házasságról szól, és előírja, hogy azt csak heteroszexuális párok köthetik. Az indoklás szerint ugyanis a törvény sérti a melegek alkotmányban biztosított szabadságjogait.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan is házasságot köthetnek azután a meleg és leszbikus párok a kanadai Ontario tartományban. A tartomány legfelsőbb bíróságának ítélete egy korábbi bírósági döntést hagyott helyben - jelentette a BBC.

A pert, amelynek végére a legfelsőbb bíróság tett pontot, egy meleg pár, Michel Stark és Michel Leshner indította, akik a döntés követő órákban gyorsan össze is házasodtak, majd mások is követték példájukat.

A 61 oldalas bírósági határozat szerint a házasságnak a szövetségi törvényben szereplő heteroszexuális meghatározása sérti a meleg és leszbikus párok alkotmányban előírt szabadságjogait.

Ontario már a harmadik kanadai tartomány, ahol ilyen értelmű döntés születik a házasságról rendelkező törvényről. Az ítélet miatt a kanadai kormánynak várhatóan meg kell változtatnia az házasságról szóló törvényt.

A bírósági határozat mellett a leköszönő kanadai kormányfő, Jean Chretien lehetséges utódai is kiálltak, jóllehet több kormánypárti és ellenzéki képviselő is közölte, szövetségi szinten megtámadnák a tartományi szintű döntést.

A közvélemény-kutatások adatai szerint a kanadaiak között csekély többségben vannak azok, akik támogatják az azonos neműek házasságát. Egyes helyi anglikán egyházakban már össze is adtak meleg párokat.