Az Operába menekültek a tüntetők a rendőrök elől Párizsban

Vágólapra másolva!
Heves összecsapások voltak a nyugdíjreform ellen tiltakozók és a rendfenntartó erők között Párizsban kedden este. A tüntetők egy néhány száz fős csoportja megpróbált a nemzetgyűlés épületéhez vonulni, ahol a képviselők éppen a tervezetről vitáztak, ezért összecsaptak az épülethez vezető utakat védő biztonságiakkal. A rendőrök könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták fel a csoportot. A rendbontók egy része a párizsi Opera épületébe menekült a rendőrök elől, ahol félbe kellett szakítani az éppen zajló előadást.
Vágólapra másolva!

A párizsi rendőrök és a nyugdíjreform elleni tüntetés legradikálisabb résztvevői között heves összetűzések voltak kedden este a Concorde téren. Sajtóbeszámolók szerint a néhány száz felvonuló este hét után rohanta meg a Concorde térről a Szajna túloldalán lévő nemzetgyűlés épületéhez vezető hídon felsorakozott rendvédelmi erőket. A rendfenntartók könnygázgránátokkal szorították a tér túloldalára a gázpatronokat hajigáló tömeget.

A rendőrségi fellépés elől menekülő 300-400 rendbontó az Opéra Garnier felé vett irányt. Az épület előtti téren szemeteskukákat borítottak és gyújtottak fel. A térre kivonuló gumibotos, pajzsos rohamegységek vízágyúkat vettek be ellenük, mire a tömeg egy része bevette magát az Opera épületébe. Mozart Cosí fan tutte című zeneművének előadását félbe kellett szakítani, a közönséget a hátsó ajtókon menekítették ki. A rendőrök több mint hatvan zavargót előállítottak, közülük többeket földre teperve bilincseltek meg. A példátlan összecsapás után éjjel 11 körül állt helyre a nyugalom a környéken.

A nemzetgyűlésben eközben folytatódott a vita a nyugdíjreformról. A kormánypárti többség és az ellenzék közötti indulatos felszólalások közepette érte a hír a képviselőket, hogy Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök az este folyamán Asnieres-ben, az UMP kormánypárt hívei előtt tartott gyűlésen kijelentette: az ellenzékben lévő szocialistáknak fontosabb pártjuk érdeke, mint a hazáé.

A miniszterelnöki minősítés óriási felzúdulást keltett a szocialista párti (PS) képviselők körében. Jean-Marc Ayrault, a PS frakcióvezetője keményen visszautasította Raffarin kijelentését, és bejelentette, az ellenzéki párt csak akkor hajlandó visszatérni az ülésterembe, ha a kormányfő a nemzetgyűlés plénuma előtt megköveti a szocialistákat. A PS képviselőcsoportja ezután elhagyta az üléstermet.

Francois Fillon szociálisügyi miniszter, a nyugdíjreform megalkotója válaszában kizárta azt a lehetőséget, hogy a miniszterelnök bocsánatot kérjen az ellenzéktől, amely szerinte amikor kormányon volt, semmit nem tett a halaszthatatlan nyugdíjreform megalkotásáért. Az ülést az incidens miatt éjjel fél 12-kor felfüggesztették. A nyugdíjtörvény-tervezet vitája szerda délután folytatódik a Bourbon-palotában.