Vágólapra másolva!
A vukovári vérengzéssel vádolt szerb ezredest kommandósok próbálják a belgrádi lakásán kézrekeríteni, miközben a ház körül 2-3 ezer fős tömeg verődött össze, hogy az akciót megakadályozzák, akár összetűzések árán. A katonatiszt ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék emelt vádat.
Vágólapra másolva!

Összetűzések robbantak ki csütörtök éjszaka a vukovári vérengzéssel vádolt Veselin Sljivancanin belgrádi házánál: a tömeg kövekkel dobálta meg a rendfenntartókat, a rohamrendőrség erre válaszul könnygázzal és gumilövedékekkel szorította vissza a nyugalmazott ezredes híveit. Az ötszintes házat - amelyben Sljivancanin és családjának lakása van - délután három óta a rohamrendőrség tartja körbezárva, de változatlanul nem tudni, hogy hol lehet a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel vádolt ezredes.

A ház környékén lángokban állnak a bokros részek és a közeli mező is, ahonnan robbanásokat is lehetett hallani. Az ezredes pártján álló több ezres tömeg nem távozik a körzetből, de a rohamrendőrség igyekszik a környező utcákból kiszorítani a tüntetőket, akik ütemes "usztasa, usztasa" kiáltásokkal és kődobálással válaszolnak. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint sokan megsérültek a rendőrattak következtében.

Késő este a tömegben megjelent Borislav Pelevic, a Szerb Egység Pártjának elnöke és Aleksandar Vucic, a Szerb Radikális Párt magas rangú tisztségviselője. Mindketten arra buzdították a tömeget, hogy ne engedjék elfogni Veselin Sljivancanint.

A nyugalmazott ezredes és két másik volt jugoszláv katonatiszt ellen a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő 1991-es vukovári mészárlás miatt emelt vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék.