EU-Nyugat-Balkán csúcs Görögországban

Vágólapra másolva!
A görögországi Porto Karraszban szombaton megnyílt az Európai Unió, a csatlakozó tíz ország, köztük Magyarország és öt nyugat-balkáni ország állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója.
Vágólapra másolva!

A Szalonikitől mintegy 100 kilométerre, egy elegáns tengerparti üdülőhelyen ülésező Európai Tanács - a 15 tagország és a 10 csatlakozó - csúcsértekezlete előző nap elhatározta, hogy a stabilizációs és társulási szerződések keretében tovább erősítik az együttműködést az öt balkáni országgal. Horvátország, Szerbia-Mongtengero, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia előtt fokozatosan megnyitják az uniós programokat, bevonják őket a közös külpolitikai állásfoglalásokba, erősítik intézményépítésük támogatását, cserébe pedig elvárják tőlük a határozottabb együttműködést a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi büntető törvényszékkel, az erélyesebb fellépést a tőlük Nyugat-Európába áramló illegális bevándorlókkal szemben.

A stabilizációs és társulási megállapodások célja, hogy az öt országot végül ugyanúgy elvezessék az Európai Unióba, ahogy a tíz közép- és kelet-európai ország is úton van a teljes jogú tagság felé. Ennek a folyamatnak még nincs céldátuma, Horvátország azonban reménykedik abban, hogy a többieket megelőzve, már 2007 táján, Bulgáriával és Romániával együtt csatlakozhat. Egyelőre nagy a tanácstalanság viszont Koszovó, a volt jugoszláv tartomány jövője, illetve a Szerbia-Montengro államszövetség fennmaradása körül.

Az EU-Nyugat-Balkán csúcson beszédet mond Lord Robertson NATO-főtitkár, ami azt jelzi, hogy az EU és a NATO továbbra is szoros együttműködésben kezeli Délkelet-Európa integrálását az euro-atlanti szervezetekbe. Horvátország már a NATO békepartnerségi programjának és Macedóniával, valamint Albániával együtt a tagságra felkészítő programjának is a részese, Szerbia-Montgenegro és Bosznia pedig szintén oda törekszik.

Kovács László külügyminiszter a megbeszélésen úgy vélte: a nyugat-balkáni térség országainak még 10-12 évre lehet szükségük ahhoz, hogy az EU-tagságra való felkészülésben elérjék Magyarország jelenlegi szintjét.