Megállapodás született az izraeli csapatkivonásról

Vágólapra másolva!
Megszületett az elvi megállapodás pénteken az izraeli csapatok Gázai övezetből és a ciszjordániai Betlehemből történő kivonásáról. A hírt egy névtelenül nyilatkozó palesztin tisztségviselői jelentette be pénteken, s közlését megerősítette az izraeli televízió is.
Vágólapra másolva!

A csapatkivonásról szóló megállapodás John Wolfnak, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottjának közvetítésével született meg több tárgyalásai forduló után. A küldöttségek pénteken is több ízben tárgyalóasztalhoz ültek. Korábban már bejelentették a megállapodás létrejöttét, ám akkor még az izraeli védelmi minisztérium cáfolt.

A tárgyalásokról beszámoló palesztin tisztségviselő szerint az elvi megállapodás végrehajtása már vasárnap megkezdődik. Elmondta, hogy megegyezés született azoknak a gázai utaknak a megnyitásáról is, amelyeket jelenleg az izraeli hadsereg tart ellenőrzése alatt.

Egyedül Kfar Darom zsidó település környékén marad izraeli ellenőrzés alatt egy átkelőhely egészen addig, amíg izraeli részről működőképesnek ítélik a megállapodást. Izraeli hivatalos források ugyan még nem erősítették meg a megállapodás megszületését, ám az izraeli televízió egyes csatornája már kész tényként számolt be arról, hogy az izraeli csapatok hétfőtől megkezdhetik a kivonulást a palesztin területekről.

A csapatkivonásról Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó érkezésének előestéjén állapodtak meg a felek.