Öcalan-ügy: felmentették a görög és a kurd vádlottakat

Vágólapra másolva!
Felmentette mind a 13 vádlottat az Abdullah Öcalan kurd vezető 1999-es görögországi beutazásának ügyében ítélkező görög bíróság pénteken.
Vágólapra másolva!

Az annak idején nagy port felvert botrányba belebukott a Szimitisz-kormány három kulcsfontosságú minisztere is. Összesen tíz görög állampolgárt, Öcalant és két kurd kísérőjét citáltak bíróság elé. A görögöket azzal vádolták, hogy "veszélybe sodorták az ország békéjét", mert támogatták az akkor még a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevet viselő párt vezetője, Abdullah Öcalan "illegális belépését" Görögország földjére.

Az elsőrendű vádlott, Andonisz Nakszakisz nyugalmazott tengernagy és Öcalan két kurd segítője életfogytiglani börtönbüntetést kaphatott volna, ha a bíróság bűnösnek találja őket a nemzetbiztonság megsértésének vádjában. Nakszakisz és társai négy évvel ezelőtt, 1999. január 28-án csempészték be a török hatóságok elől menekülő Öcalant Görögországba. A kurd vezető előzőleg hasztalan próbált Európa számos országában menedéket találni, a görög kormány sem engedélyezte, sőt megtiltotta beutazását.

A görög kormány, attól tartva, hogy fegyveres konfliktusba keveredik Öcalan miatt a szomszédos Törökországgal, rákényszerítette a kurd vezetőt, hogy 1999. január 29-én távozzon Görögország kenyai nagykövetségére. Török titkosügynökök - máig tisztázatlan körülmények között - 1999 februárjában elfogták Kenyában és elhurcolták Törökországba Öcalant. A botrányba belebukott Teodorosz Pangalosz külügy-, Alekszandrosz Papadopulosz belügy- és Filiposz Pecalnikosz közrendészeti miniszter. Kosztasz Szimitisz miniszterelnök felszólítására lemondott Haralambosz Sztavrakakisz, a görög titkosszolgálat főnöke is.

Az Athénban idén január 8-án indult perben Öcalant tiltott határátlépéssel vádolták, távollétében őt is felmentették e vád alól. A szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Nakszakisz többször is bírálta a per folyamán a Szimitisz-kormányt: azt állította, hogy a kormány gyakorlatilag átadta Öcalant Törökországnak.

Öcalant 1999 júniusában hazaárulás vádjával halálra ítélték Törökországban a 30 ezer ember halálát okozó kurd felkelés szervezéséért és vezetéséért, de 2002 októberében életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták át büntetését, amelyet jelenleg Imrali márvány-tengeri szigetbörtönben tölt le.