Algéria: 12 halálos áldozata van a repülőszerencsétlenségnek

Vágólapra másolva!
A legfrissebb veszteségmérleg szerint tizenketten vesztették életüket és öten sebesültek meg az algériai Bu-Fárik körzetében történt repülőszerencsétlenségben - közölte hétfő este a helység légi támaszpontjának parancsnoka.
Vágólapra másolva!

Az Algírtól 35 kilométerre délre fekvő város repülőteréről gyakorló repülésre a levegőbe emelkedő Hercules C-130 típusú katonai szállító repülőgép röviddel a felszállás után lakóházakra zuhant, miután egyik hajtóműve hirtelen kigyulladt. A légi támaszpont parancsnoka azt nyilatkozta: a szerencsétlenség műszaki okokból következett be. A parancsnok hozzátette: bizottságot állítottak fel a baleset körülményeinek kivizsgálására.