Tagadják a koszovói vezető őrizetbe vételét

Vágólapra másolva!
Tagadta a rendőrség és a Külügyminisztérium szóvivője is, hogy őrizetbe vették volna hétfőn Ferihegyen a magyar hatóságok Hasim Thaqit, a koszovói albánok egyik vezetőjét. Korábbi hírek szerint Thaqit a háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic elfogatóparancsa alapján fogták el és vették rövid időre őrizetbe a repülőtéren.
Vágólapra másolva!

A magyar határőrség a korábbi hírekkel ellentétben nem vette őrizetbe Hasim Thaqi koszovói albán politikust, mivel a még korábban, Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök idejében kiadott nemzetközi körözését visszavonták. Az elfogatóparancs visszavonására akkor került sor, amikor Thaqi hétfőn megérkezett Ferihegyre.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója elmondta: az ORFK a határőrségtől kapott értesítést, hogy egy, az Interpol által körözött férfi jelentkezett kilépésre a repülőtéren, aki Pristinából érkezett és Párizsba kívánt tovább utazni.

Közölte: az ORFK ekkor felvette a kapcsolatot az Interpollal, hogy tisztázzák: fenntartják-e a diplomata körözését. Rövid idő múlva azonban azt a visszajelzést kapták, hogy intézkednek annak visszavonásáról.

"Ezért semmiféle jogalap nem volt arra, hogy feltartóztassák, vagy korlátozzák szabadságában a diplomatát, aki gond nélkül továbbutazott Párizsba" - közölte a kommunikációs igazgató.

Tóth Tamás külügyi szóvivő az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy Kovács László külügyminiszter ugyan megbeszélést folytatott a koszovói ENSZ-megbízottal a helyzet tisztázása érdekében, de a koszovói politikus kiadatásáról szó sem volt.

"Elképesztő és légből kapott dolgok a kiadatási tárgyalásról szóló információk, mert a magyar diplomácia közbelépésére hétfő este gond nélkül, zavartalanul tovább utazott Párizs felé Hasim Thaqi koszovói diplomata" - mondta Tóth Tamás.