A japán nudlibajnok nyerte a hotdog-evő versenyt

Vágólapra másolva!
Tizenkét perc alatt 44 és fél hot dogot gyűrt le Kobajasi Takeru japán bajnok, és ezzel megnyerte a minden évben megrendezett New York-i hotdog-evő versenyt. Kobajasi egymás után harmadszor lett bajnok, bár korábbi - több mint ötven hot dogos - rekordját ezúttal nem sikerült megjavítania.
Vágólapra másolva!

A japán bajnok nyerte a New York-i hotdog-evő versenyt. Kobajasi Takeru húsz versenytársát megelőzve, 44 és fél kiflibe csomagolt mustáros virslit evett meg tizenkét perc alatt. Ezzel harmadik alkalommal hódította el az amerikai Függetlenség Napján, július 4-én 1916 óta minden évben megrendezett verseny első helyét. Kobajasi csak amiatt volt csalódott, hogy nem tudta megdönteni saját világrekordját: néhány éve ugyanis már 50 és fél hot doggal is elboldogult tizenkét perc alatt - írja a BBC.

Kobajasi különleges technikájának köszönheti győzelmét. A hot dogokat ugyanis evés előtt kettétöri, és a darabokat egyszerre tömi a szájába. Kobajasi több mint tíz hot dogot vert rá a mezőny többi tagjára. A második helyezett ugyanis mindössze 30 és fél hot dogig jutott, ami új amerikai csúcs, bár Kobajasi eredményével nem veheti fel a versenyt.

Kobajasi győzelmével megszerezte a Nemzetközi Mustársárga Övet, ezen kívül pedig egy évig elegendő hotdog-ellátást is kap. Kobajasi nem csak hotdog-evésben nagymester. Ő ugyanis a japán nudlievő bajnok is.

A világhírre is szert tevő Kobajasi - életrajza szerint - csak egyszer veszített hot dog-evő versenyt. Hiába vetette be brilliáns technikáját, nem bírt kihívójával, egy Diamond névre hallgató kodiak-medvével, az "Ember a vadállat ellen" című showműsorban.