Szerbia: ugrásszerűen nő a drogfogás

Vágólapra másolva!
Az elmúlt fél év alatt a szerb rendőrség több drogot foglalt le kábítószer-kereskedőktől, mint a megelőző öt év folyamán összesen. A drogfogások váratlan növekedését valószínűleg az okozza, hogy a szerb hatóságok, ellentétben az eddigi gyakorlattal, intenzív ellenőrzésbe fogtak.
Vágólapra másolva!

Mile Novakovic, a szerb belügyminisztérium bűnüldöző igazgatóságának vezetője kedden beszámolt arról, hogy a rendőrség az elmúlt fél év alatt 1324-szer sújtott le kábítószer-kereskedőkre, s összesen 189 kilogramm heroint foglalt le náluk. Az idei esztendőt megelőző öt évben Szerbián összesen 182 kilogramm heroint koboztak el a hatóságok.

Novakovic szerint két oka lehet annak, hogy a rendőrség által lefoglalt kábítószer mennyisége ilyen drasztikus mértékben nőtt. Ez egyrészt a bűnüldöző szervek hatékonyabb fellépésének az eredménye, másrészt pedig annak, hogy újra aktivizálódott a "balkáni drogút".

A Zoran Djindjic szerb miniszterelnök tragikus halála utáni másfél hónapos rendkívüli állapot idején a szerb hatóságok súlyos csapást mértek a kábítószer-kereskedelemre. A legnagyobb siker kétségtelenül az volt, hogy felszámolták a Balkán legerősebb drogkartelljét, a zimonyi klánt, ugyanazt a bűnbandát, amely meggyilkoltatta a miniszterelnököt.

A belgrádi sajtó az utóbbi hetekben egyre gyakrabban ír arról, hogy néhány hónapos szünet után ismét beindult és újra virágzik a kábítószer-kereskedelem az országban.

Novakovic úgy látja a helyzetet, hogy Szerbia területén működnek még drogcsempészettel foglalkozó jól szervezet bűnbandák, de erejük már nem olyan nagy, mint a rendkívüli állapot előtt volt. A rendőrezredes sajtótájékoztatóján beszámolt a kábítószer-kereskedelem elleni harc újabb sikeréről. Elmondása szerint szombaton a rendőrség a boszniai-szerb határnál őrizetbe vett egy férfit, aki nemcsak értékesítette, hanem gyártotta is a drogot. Gépkocsijában közel 10 kilogramm rendkívül nagy tisztaságú heroint találtak, a lefoglalt drog feketepiaci ára közel 800 ezer euróra rúg.