A tizenhatodik igennél bukott le

Vágólapra másolva!
Tizenötször, ebből tizennégyszer illegálisan mondta ki a boldogító igent egy nicaraguai férfi - a tizenhatodik próbálkozásánál derült ki az ügy - most többnejűség vádjával áll bíróság előtt.
Vágólapra másolva!

A harmincnyolc éves managuai Miguel Gutierreznek bíróság előtt kell felelnie amiatt, hogy három év leforgása alatt, anélkül, hogy elvált volna előző feleségétől tizenötször mondta ki a boldogító igent. Az anyakönyvvezető a tizenhatodik próbálkozása alkalmával lett figyelmes a férfi furcsa hobbyjára. Az eddigi nyomozás alkalmával csak a legutolsó feleségét tudták kihallgatni. A többi nejét még nem sikerült felkutatni, a férfi szerint ők külföldön tartózkodnak.

Az ügyészség az eset kapcsán azt is vizsgálja, hogyan volt lehetséges Gutierreznek tizenötször az anyakönyvvezető előtt állnia, anélkül, hogy az valakinek feltűnt volna. A hatóság bűncselekmény lehetőségét sem zárja ki.