Irak: ismeretlen csoport merényleteket jelentett be

Vágólapra másolva!
Az Iraki Dzsihád Mozgalma - Mohamedánok, egy eddig ismeretlen terrorista csoport bejelentette: hamarosan több merényletet hajt végre Amerika ellen.
Vágólapra másolva!

Az eddig ismeretlen terrorcsoport szórólapját a közép-iraki Faludzsában találták meg, amelyen az áll, hogy az amerikaiak és a britek lába alatt felégetik a talajt, hogy azok kénytelenek lesznek elhagyni Irakot. Az Iraki Dzsihád Mozgalma - Mohamedánok írása szerint az eddigi merényleteket is ők és nem Szaddám Huszein szimpatizánsai követték el.

A szervezet bejelentette, hogy szent háborút, intifádát is hirdet, hogy Bush elnöknek ne legyen más választása, mint kivonni csapatait az arab országból.