Saron a vadtelepek lebontását ígéri

Vágólapra másolva!
Ariel Saron izraeli kormányfő hétfőn azt ígérte, hogy folytatódik az engedély nélkül épült zsidó telepek lebontása a Jordán folyó nyugati partján, ugyanakkor óva intett attól, hogy egy kalap alá vegyék azokat a kormányengedéllyel épült telepekkel.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnöknek a knesszetben egy ellenzéki indítványra kellett válaszolnia: ez felrótta a kormánynak, hogy nem távolít el több tucat apró vadtelepet, amely a nyugati part dombtetőin épült az elmúlt két év folyamán. Az útiterv néven ismert új közel-keleti béketervezet megköveteli Izraeltől, hogy bontson le minden tavaly március óta létesített - sok esetben csupán jelképes, néhány lakókocsiból álló - települést.

Saron azt hangoztatta az ülésen, hogy az izraeli kormányok a múltban mindig eltávolították a törvénytelenül emelt telepeket, "és így szándékozunk tenni a jövőben is". A "galambok" közé tartozó ellenzéki képviselők viszont azt mondták erre, hogy az izraeli erők nyolc engedély nélküli telepet számoltak fel, miközben a telepesek legalább hét újat építettek. A kormányfő kijelentette: a zsidó telepek jövője csak az Izrael és a palesztinok közötti tárgyalások végső szakaszában kerül majd terítékre. Mint mondta, "egyáltalán nincs szándékunkban" már most tárgyalni erről, mert "ez nem áll Izrael érdekében".

A knesszet 47 szavazattal 27 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el Saron válaszát, tükrözve a kormánykoalíció és az ellenzék közötti erőviszonyokat.