Hazatér Jessica Lynch

Vágólapra másolva!
Ünnepélyes körülmények között érkezik haza Jessica Lynch, akit iraki fogságából történt drámai és vitatott kiszabadítása óta hősként tisztelnek az amerikaiak. Honfitársait nem érdekli, hogy a hatalmas csinnadrattával bemutatott kiszabadítási akció lehet, hogy igazából egy nagy humbug, szalagokkal és zászlókkal feldíszített városukban alig várják, hogy hazaérkezzen Lynch közlegény.
Vágólapra másolva!

Hatalmas ünnepséget szerveznek Jessica Lynch közlegény hazaérkezése alkalmából szülővárosában, a nyugat-virginiai Palestine-ban. Lynchet közel három hónapig kezelték egy washingtoni katonai kórházban, miután drámai és sokat vitatott körülmények között amerikai kommandósok kiszabadították az irakiak fogságából.

Lynch közlegény súlyos sérüléseket szenvedett, amikor az őt is szállító konvojt támadás érte az iraki Násziríja közelében, kilenc társa pedig életét vesztette. A közlegény megmentését az amerikai hadsereg hatalmas csinnadrattával tálalta a sajtónak, az akció során éjszakai felvételt készítettek, amelyet a világ összes nagy hírtelevíziója leadott. A felvételeknek köszönhetően a 20 éves katonalányból hamar amerikai hős lett, jóllehet az eseményeknek mindvégig szinte tétlen szemlélője volt.

Harci érdemeinek elismerésére hétfőn megkapta a Bronz Csillagot, a Hadifoglyok érdemérméjét és a Bíbor Szívet, melyet általában a jelentősebb harci sérülést szenvedett katonáknak adományoz az amerikai hadsereg.

Nagy televíziók versenyeznek történetéért

Forrás: Hölgyfórm
Forrás: Hölgyfórm

Lynchet a hazatérési ünnepség forgatókönyve alapján katonai helikopter szállítja majd falujába, ahol elfogása és megmenekülése óta először áll majd a nagyközönség elé. Több száz médium készül arra, hogy megörökítse a hős közlegény érzelmes hazatérését. A nagy televíziós társaságok azért küzdenek, hogy meginterjúvolhassák a hőst. Az ABC, a CBS, az NBC és a Fox mind kisebb ajándékokkal (hazafias könyvek, szülővárosát ábrázoló medál), ajánlatokkal (a CBS például műsorok egész sorát ígérte) bombázták Lynchet, csak hogy nekik számoljon be élményeiről.

Maga Lynch azonban nem igazán emlékszik elfogására és megmenekülésére, történetének pedig két olvasata is van. Egyik az amerikai hadseregé, amely szerint kommandósok hősies akció során ellenséges fegyverek lövéseitől kísérve berontanak abba a kórházba, ahol a sebesült közlegényt ápolták és fogva tartották, majd kimentik a katonalányt.

Lövések helyett törések

A legelső jelentések szerint Lynch a sebesüléseit - késszúrásokat és lőtt sebeket - akkor szerezte, amikor megpróbált ellenállni az őt elfogni próbáló iraki katonáknak. Utóbb ez a beállítás hamisnak bizonyult. Azt az amerikai hadsereg is elismerte, hogy a közlegényt szállító konvoj eltévedt, megtámadták, és Lynch akkor sérült meg, amikor egy gránátvető találattól az őt szállító jármű összeütközött egy másik amerikai katonai kocsival. Ekkor több helyen eltört a lába, egy helyen a karja, elmozdult egy csigolyája és zúzódások keletkeztek a fején - még ma is csak bottal tud járni.

Azt azonban már nem ismerte el a Pentagon, amit a BBC írt le egyik riportjában. A társaság munkatársa Lynch kiszabadításának körülményeit próbálta rekonstruálni. A BBC amellett, hogy kiderítette hamisak voltak a sérülésekről szóló első jelentések, tovább ment. A násziríjai kórház orvosait megszólaltató riportból kiderült, az intézmény környékét egy nappal az amerikai akció előtt elhagyták az iraki egységek, és a kórház alkalmazottait igen meglepte, amikor - állításuk szerint - nagy kiabálással és vaktöltényekkel lövöldözve megjelentek az amerikai kommandósok és elvitték a katonalányt, akit addig is a lehető leggondosabb ápolásban próbáltak részesíteni.

Érdekes momentuma az esetnek még, hogy a nőt kezelő egyik iraki orvos állítólag két nappal a kommandósok megjelenése előtt megpróbálta egy mentőautóban eljuttatni Lynhcet egy amerikai ellenőrző ponthoz. Ott azonban ellenséges tűz fogadta őket - az amerikaiak kis híján megölték saját katonájukat - állította az orvos.

A kiszabadítás - BBC által sugalmazott - hamis színben való feltüntetését a Pentagon elutasította, Bryan Whitman szóvivő egyszerűen alaptalannak és képtelennek nevezte ezt. Lynch közlegény földijeit azonban nem igazán érdekli az, hogy esetleg átírták honfitársuk történetét. Hazaérkezése alkalmával sárga szalagok és amerikai zászlók tömkelegével díszítették fel városukat.