Összefog a montenegrói ellenzék

Vágólapra másolva!
A kormányerőkkel szembeni közös fellépésről szóló nyilatkozatot írt alá kedden a négy pártból álló montenegrói parlamenti ellenzék.
Vágólapra másolva!

A nyilatkozatot a Szocialista Néppárt (SNP), a Szerb Néppárt (SNS), a Néppárt (NS) és a Montenegrói Liberális Szövetség (LSCG) elnöke látta el kézjegyével. Elkötelezték magukat, hogy a lehető legszorosabban együttműködnek, hogy meggyöngítsék, majd megdöntsék a hatalmon lévő "demokrácia- és reformellenes, bűnözéssel átszőtt és korrupt rezsimet". Az ellenzéki felszólította a polgárokat, az összes politikai pártot, civil- és szakszervezetet, és a független sajtóorgánumokat, hogy csatlakozzanak összefogásukhoz.

Az SNS, az NS és az LS elnöke úgy foglalt állást, a keddi nyilatkozat az első lépés ahhoz, hogy az ellenzék végleg elhagyja a parlamentet, "mert nincs ok a további kapcsolattartásra a Milo Djukanovic nevével fémjelzett rezsimmel". Az SNP azonban továbbra is azon az állásponton van, hogy a legnagyobb ellenzéki pártként nem tehet elhamarkodott lépéseket.

Boro Vucinic, a legnagyobb kormánypárt, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) magas rangú tisztségviselője szerint az ellenzéki nyilatkozat "semmitmondó dokumentum, valójában egy pamflet, amellyel az ellenzék kifogást keres saját erőtlenségére".

Tény az, hogy a montenegrói ellenzék köreiben zavar tapasztalható a tavaly októberi parlamenti választáson elszenvedett súlyos vereség óta. Még jobban szétforgácsolta sorait a kormánypárti Filip Vujanovic elsöprő győzelme a májusi elnökválasztáson. Az ellenzéki pártok május közepe óta mondogatták, hogy hamarosan összefognak a kormánypártiakkal szemben, de a SNP és az SNS közötti, önkormányzati szintű súrlódások miatt mindig halasztódott a dolog.

A fényes sikerek ellenére a két pártból álló kormányzó szövetségnek sem áll jól a szénája, részint a tavaly novemberben kirobbant, s máig megnyugtatóan nem tisztázott leánykereskedelemmel kapcsolatos botrány miatt. Az sem használ a kormánypártiaknak, hogy ismét az olasz sajtó címlapjaira került Milo Djukanovic kormányfő, aki ellen - meg nem erősített római sajtóértesülések szerint - a nemzetközi dohánymaffiával fenntartott múltbeli kapcsolata miatt követelte a nemzetközi körözést kiadatását a nápolyi ügyészség.

Podgoricai elemzők kételkednek abban, hogy a tarka ellenzéki összefogás hosszú távon életképes lesz-e, hiszen míg a liberálisok a montenegrói függetlenségi eszme legradikálisabb képviselői, a másik három ellenzéki párt a szoros szerb-montenegrói kapcsolatok szószólója. A négy ellenzéki párt amúgy június 1-e óta bojkottálja a parlament munkáját, tiltakozva az ellen, hogy az állami televízió hírcsatornája tizenkét év után beszüntette az élő közvetítéseket a törvényhozás üléseiről. Az ellenzék szerint ez volt a "djukanovici rezsim" végső leszámolása a demokráciával. Az NS július elején végérvényesen, a következő választásokig hagyta el a törvényhozást, mondván, nem lehet semmi dolga "a maffiával cimboráló Djukanovicékkal".