Vágólapra másolva!
Öngyilkos merényletet hajtott végre egy 20 éves csecsen nő a Moszkva által támogatott csecsenföldi vezető fia ellen. A robbanás során csak a merénylő vesztette életét, a célszemély és testőrei nem sérültek meg. A helyi szervek ugyanakkor úgy tudják, van egy másik nő is, aki végezni akar Ramzan Kadirov fiával, a biztonsági szolgálat vezetőjével.
Vágólapra másolva!

Felrobbantotta magát egy csecsen nő vasárnap. Az öngyilkos merénylet célpontja Ramzan Kadirov, a Kreml támogatta csecsenföldi adminisztráció vezetőjének, Amad Kadirovnak a fia, és egyben biztonsági szolgálatának vezetője volt - de sem ő, sem testőrei nem sebesültek meg, az egyedüli halott maga a rámadó volt.

A Cacan-jürt településen helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül történt merényletet egy 20 év körüli lány hajtotta végre, kihasználva, hogy Ramzan Kadirov a faluba érkezett az irányítása alá tartozó egységek ellenőrzésére. Megpróbálta megközelíteni Kadirovot, de a testőrök felfigyeltek a nő szokatlan viselkedésére, feltartóztatták, és ekkor a lány működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet - jelentette az Interfax. A robbanásban egy közelben tartózkodó nő megsebesült, őt kórházba szállították.

A helyi biztonsági szervek értesülése szerint van még egy öngyilkos női merénylő, aki Ramzan Kadirov meggyilkolására készül, ezért a biztonsági és titkosszolgálati erők kiterjedt keresésbe kezdtek. A csecsenföldi belügyminisztérium közlése szerint Ahmad Kadirov jelenleg nem tartózkodik az észak-kaukázusi köztársaságban.

Aszlambek Aszlahanov, az állami duma csecsen képviselője a merényletet kommentálva az Eho Moszkvi rádiónak vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az október 5-re kitűzött csecsenföldi elnökválasztás közeledtével rosszabbodni fog a köztársaságban a biztonsági helyzet.

Aszlahanov cáfolta a csecsen kérdéskörrel foglalkozó szakértők azon értékelését, hogy a térségben stabilizálódik a helyzet. A feszültség napról napra nő - mondta. Figyelmeztetett egyúttal, hogy ne folytasson senki negatív propagandakampányt a választás előtt, mert a sértésekre sokáig emlékeznek és megpróbálják azokért benyújtani a számlát.