Elhagyja Libériát véreskezű elnöke

Vágólapra másolva!
Várhatóan a jövő héten lemond és elhagyja Libériát Charles Taylor elnök. A távozás részleteiről és a hétfőn érkező első békefenntartó egységekről pénteken tárgyalnak nyugat-afrikai külügyminiszterek Monroviában. Taylornak Nigéria menedéket ad, jóllehet háborús bűnökkel vádolják a Sierra Leone-i nemzetközi bíróságon.
Vágólapra másolva!

Hétfőn érkeznek az első békefenntartó katonák a háborúskodások dúlta Libériába, Charles Taylor libériai elnök várhatóan néhány nappal ezután elhagyja az országot - jelentették be Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (Ecowas) vezetői, csütörtöki ghánai tanácskozásukat követően.

A 300 nigériai katona akkor is megérkezik Monroviába, ha a harcoló felek nem tartják be tűzszüneti ígéreteiket. A hétfőn érkező 300 katonát az elkövetkező két hét során további 1200 követi Nigériából és további 2050 más nyugat-afrikai államokból. Feladatuk a júniusban kötött, de egyik fél által sem tisztelt fegyverszünet biztosítása lesz.

A tervek szerint az első nigériai békefenntartó egységek megérkezése után 3 napon belül elhagyja az országot Charles Taylor elnök, akit a Sierra Leone-i ENSZ-támogatású törvényszék háborús bűnökkel vádol, ám nem valószínű hogy egyhamar perbe is fogják. Taylornak Nigériába menedéket nyújt. Mint azt az Ecowas főtitkára közölte, az elnök nem Sierra Leonéba megy, hanem Nigériába.

Pénteken az Ecowas külügyminiszterei Monroviába utaznak, hogy tárgyaljanak Taylor távozásának részleteiről. Őket egy tízfős békefenntartó felderítő osztag előzte meg. A BBC Online jelentése szerint a harcok azonnal lecsendesedtek, amint megérkeztek a felderítők.

A monroviai lakosok üdvözölték a békefenntartók érkezésének hírét, akiknek elküldéséről július 4-én döntött az Ecowas. A csapatok elindítását azonban hátráltatták a folytatódó libériai harcok, és a vita azon, hogy hogyan finanszírozzák a küldetést. Az Egyesült Államok 10 millió dollárral járul hozzá a békefenntartók logisztikai támogatásához, amelynek végösszege a 100 millió dollárt is elérheti.

A polgárháború miatt az utóbbi hónapokban több százan vesztették életüket, és több százezren kényszerültek elhagyni otthonaikat Libériában, ahol most éhezés és járványok kitörése fenyeget. A fővárosban a legrosszabb a helyzet, a kikötőt és az ott található élelmiszerszállítmányokat lázadók tartják kézben, az ország másik kikötőjét Buchanant pedig egy másik lázadó csoport foglalta el. A kormányerők által ellenőrzött területre így szinte lehetetlen segélyeket eljuttatni.