Terrorizmus: újabb vízum korlátozások az USA-ba

Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban ismét felerősödött terrorista fenyegetésekre hivatkozva vízumkorlátozásokat léptettek életbe az Egyesült Államokban. A szigorítás Magyarországot is érinti.
Vágólapra másolva!

John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter vasárnap "nagyon reálisnak" nevezte egy újabb, Egyesült Államok elleni terrortámadás lehetőségét. Vasárnapi sajtóértesülések szerint a belbiztonsági és a külügyminisztérium azonnali hatállyal felfüggesztett egy olyan érvényben lévő programot, amely lehetővé tette, hogy több ország polgárai tranzit céljából, meglehetősen rövid időtartamra vízum nélkül utazzanak be az országba.

Az intézkedés elsősorban az ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokból érkezezett nagyszámú utazót sújtja, ugyanakkor vonatkozik más országokra, köztük bizonyos esetben Magyarországra is. Ezzel összefüggésben Bagi László, a washingtoni magyar nagykövetség konzuli osztályának vezetője a távirati irodának elmondta: amerikai részről 2001 novemberében értesítették a budapesti külügyminisztériumot arról, hogy Magyarország is felkerül a most felfüggesztett program által érintett országok listájára. Ennek feltétele az volt, hogy az utazók azzal a légitársasággal repüljenek, amelyik az illetékes amerikai hatóságokkal előzetes megállapodást kötött, s ennek keretében a társaság a tranzittartózkodás idejére vállalta a szóban forgó utas felügyeletét. Maga a tranzit pedig maximum nyolc órát vehetett igénybe.

Bagi László értesülése szerint a könnyítést az elmúlt évben rendkívül elenyésző számú magyar állampolgár vette igénybe. A szóban forgó program keretében az érintett országokból érkezett utazók tranzit céljából egyébként maximum 24 órát tölthettek vízum nélkül az Egyesült Államokban, mielőtt továbbutaztak egy harmadik országba.

A The New York Times és a The Washington Post arról számolt be: a két illetékes minisztérium a Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Hivataltól (FBI) egyaránt olyan információkhoz jutott, amely szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és más szervezetek is e programot kihasználva akarják feljuttatni tagjaikat az Egyesült Államokba tartó és onnan induló repülőgépekre.

Néhány nappal ezelőtt a belbiztonsági minisztérium már értesítette az amerikai légitársaságokat, hogy információi szerint az Egyesült Államok elleni, 2001 szeptember 11-i terrortámadásokat végrehajtó al-Kaida újabb gépeltérítéseket tervez, a külügyminisztérium pedig jó néhány külföldi országot is informált minderről. A szeptember 11-i támadások után az amerikai hatóságok amúgy is szigorították a vízumkiadást.

A szigorítások elsősorban az arab világ országait, illetve általánosságban azokat az államokat érintették, ahol a hírszerzés értesülései szerint az al-Kaida megvetette a lábát. A két minisztérium közös nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a most bejelentettek intézkedések ideiglenesek, és semmiképp nem érintik annak a 27 országnak a polgárait, amelyek az érvényben lévő, kétoldalú megállapodások alapján vízum nélkül léphetnek be az Egyesült Államokba. Ezen országok között van egyebek között Ausztrália, Kanada, Japán, valamint több nyugat-európai ország, elsősorban az Európai Unió tagállamai.

A most felfüggesztett, úgynevezett vízum nélküli tranzitprogramot 1952-ben léptették életbe az Egyesült Államokban. Hivatalos adatok szerint e program keretében tavaly csaknem 400 ezer személy lépett be az országba. Ezek az utazók elsősorban Brazíliából, Mexikóból, Dél-Koreából, a Fülöp-szigetekről és Peruból érkeztek, s a leginkább használt repülőterek között Los Angeles, Miami, New York, Dallas és Houston repülőterei voltak. Ezzel egyidejűleg vasárnap a kormányzat két minisztere is megerősítette, hogy az Egyesült Államok újabb terrortámadásoktól tart.

Tom Ridge belbiztonsági és John Ashcroft igazságügyi miniszter az NBC televíziónak nyilatkozva egyaránt azt hangoztatta, hogy a kormány minden erőfeszítést megtesz a lehetséges támadások elhárítására. Mind Ridge, mind Ashcroft úgy értékelte: az al-Kaida változatlan fenyegetésére utal a szervezet második emberének, egyben a hírhedt terrorista vezér, Oszama bin Laden jobbkezének tartott Ajman al-Zavahrinak az al-Arabíja televízió által előző nap sugárzott nyilatkozata, amely újabb támadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat.

A belbiztonsági miniszter emlékeztetett arra, hogy a légitársaságok mellett a nagyobb kikötőket is értesítették a terrorfenyegetésről, ugyanakkor megerősítette: egyelőre nem tervezik terrorveszély szintjének emelését.