A BT még a héten tanácskozik Irakról

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) valószínűleg még ezen a héten tárgyal Irakról az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kérésére - közölte a tanács soros elnöke.
Vágólapra másolva!

Mihail Vehbe szír nagykövet hétfőn a New York-i ENSZ-központban megjegyezte: pontos időpont még nincs, de a jelek szerint a megbeszélésekre már csütörtökön vagy pénteken sor kerülhet. Az amerikai-brit kezdeményezés diplomaták szerint megerősíti: az iraki koalíciós hatalmak új ENSZ-határozaton fáradoznak, hogy megkönnyítsék más államok bekapcsolódását a lerombolt ország stabilizálásába és újjáépítésébe.

Diplomáciai berkekből a dpa úgy értesült, hogy az Egyesült Államok jó egy hete már megbeszélést folytatott a többi négy állandó BT-taggal egy ilyen határozat koncepciójáról, de ezt aztán visszavonta. Vehbe megjegyezte, hogy Washington és London még nem tett hivatalos javaslatot egy újabb iraki határozatra. A Financial Times hétfői számában hírül adta, hogy a két szövetséges kutatja, miképpen terhelhetné minél több vállra a katonai terheket.

John Sawers, a brit külügyminisztérium politikai igazgatója közölte a lappal: Washington és London csak akkor lép a BT-határozat ügyében, ha biztatónak látja a helyzetet abban a tekintetben, hogy a szöveg a békefenntartást jelenleg irányító koalíció erőfeszítéseit támogatja.

A lap szerint brit és amerikai diplomaták attól tartanak, hogy Franciaország olyan mértékű ENSZ-szerepvállaláshoz ragaszkodik, amelyet maguk az ENSZ-illetékesek is túlzottnak tartanak.