Ötven embert sodort el a sárlavina Nepálban

Vágólapra másolva!
Ötven ember, köztük tizenhat katona eltűnt, mikor egy falut és egy katonai támaszpontot maga alá temetett egy nepáli földcsuszamlásban. A Langtang nemzeti parkban megindult föld a közeli folyóba sodorta a település maradványait. A mentőegységek a vízben kutatnak az esetleges túlélők után, az emelkedő vízszint azonban megnehezíti a mentést.
Vágólapra másolva!

Egy falut és egy katonai támaszpontot sodort magával a megindult föld Nepálban. A sárlavina ötven embert - köztük tizenhat katonát - és több épületet ragadott magával és sodort a közeli folyóba. Az AP amerikai hírügynökség nepáli kormányzati forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az eltűntként számon tartott katonák közül hétnek megtalálták már a holttestét. A katonák túlnyomó többsége aludt, amikor a földtömeg éjfél tájban rázúdult a magaslati támaszpontra.

A hadsereg helikoptereket irányított a körzetbe, hogy segítsék a mentést, a köd és az eső azonban hátráltatja a munkálatokat. Katonai egységeket ugyancsak útnak indítottak, de a korábbi földcsuszamlásokban megrongálódott utak miatt a terület csak nehezen közelíthető meg.

Az utóbbi néhány hét heves monszunesőzései okozta földcsuszamlásokban legkevesebb 190 ember vesztette életét a himalájai királyságban. A természeti csapás százakat vágott el a külvilágtól, parasztgazdaságokat sodort el, megrongálta a főútvonalakat, köztük a fővárost az ország többi részével összekötő országutat. A nyári monszun időszak júniustól szeptemberig tart.