Valamennyi magyar katona megérkezett Irakba

Vágólapra másolva!
Mind a háromszáz magyar katona Irakban van már, így teljes az iraki misszió létszáma. A zászlóalj előőrse már júliusban a helyszínre érkezett, hogy előkészítsék a terepet a főerőknek.
Vágólapra másolva!
A magyarok nem haboznának lőni Irakban/itthon/20030804iraki.html

Megérkezett Kuvaitba a magyar kontingens második csoportja péntek hajnalban - közölte a Nemzetközi Haderő babiloni bázisán Kiss Dezső őrnagy, az egység sajtófőnöke. A magyar szállítóalakulat a kuvaiti átmeneti táborban bevárja az egység felszereléseit, és néhány napon belül elindul állomáshelyére az iraki Hillába. A 150 ezer lakosú Hilla az iraki fővárostól, Bagdadtól száz kilométernyire délre, a történelmi Babilon közelében található, a Tigris és az Eufrátesz folyó között.

Al Hillahban 43 fok vár a magyar katonákra/itthon/20030616alhillahban.html

Hillában a magyar előkészítő egység már elfoglalta az egyik épületet. "Reményeink szerint a főegység megérkezéséig befejeződik az elhelyezési körletek kialakítása, s így problémamentes lesz a szeptember eleji munkakezdés" - mondta a magyar sajtótiszt. (A magyarok szállítási feladatokat látnak majd el az úgynevezett lengyel-övezetben). Az előkészítő egység hillai táborában a munkálatok a terveknek megfelelően folynak. A hét végéig befejeződik az alakulat logisztikai és hadműveleti irányításáért felelős törzs munkahelyeinek kialakítása, és jó ütemben halad a telephely kiépítése is.

A nemzetközi erők bázisára a napokban újabb román és amerikai egységek érkeztek. A románok a későbbiekben műszaki feladatokat látnak majd el, jelenleg mintegy háromszáz amerikai katonával együtt az egykori iraki laktanya tereprendezési munkáit végzik. A magyar alakulat létszáma már teljes, csupán négy nemrégiben vásárolt mentőautó kiszállítása van hátra.