Az FBI nyomoz Irakban

Vágólapra másolva!
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) segítségét kérte az iraki Szövetséges Ideiglenes Hatóság a majdnem száz áldozatot követelő nedzsefi robbantásos merénylet tetteseinek kézre kerítéséhez. Vasárnap több tízezer síita moszlim jelenlétében eltemették a merénylet áldozatául esett Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot, az iraki síiták vallási vezetőjét. A szövetséges hatóságok eddig négy embert vettek őrizetbe a pokolgépes támadás miatt.
Vágólapra másolva!
Bombamerénylet végzett az iraki síiták vezetőjével/nagyvilag/20030829robbantottak.htmlTízezrek gyászolják a meggyilkolt síita főpapot/nagyvilag/20030831tizezrek.html

Az FBI is bekapcsolódik a nedzsefi robbantásos merénylet tettesei utáni nyomozásba. A nyomozóirodától L. Paul Bremer, az iraki Szövetséges Ideiglenes Hatóság vezetője kért segítséget a tettesek kézre kerítéséhez.

Thomas Fuentes, az Irakban tartózkodó FBI-ügynökök vezetője a BBC Newsnak elmondta, elsősorban azt vizsgálják, milyen összefüggések vannak a nedzsefi és a korábban, az iraki ENSZ-misszió központja, valamint a bagdadi Jordán nagykövetség ellen végrehajtott robbantásos merényletek között. A nyomozók egyelőre annyit tudnak biztosan, hogy a merénylők két autóba közel hétszáz kilogramm robbanószert rejtettek el.

A kilencvenöt halálos áldozatot, valamint több száz sérültet követelő robbantással kapcsolatban eddig négy embert tartóztattak le a szövetségesek. Ketten közülük a Szaddám-rezsim tagjai voltak, Bászra városából. A másik két letartóztatott nem iraki arab, a nedzsefi hatóságok szerint szaúdi származású szélsőségesek.

Közben vasárnap több tízezer híve jelenlétében eltemették Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot, az iraki síiták vezetőjét aki szintén a merénylet áldozatául esett. A vallási vezető huszonhárom éves iráni száműzetés után tért vissza Irakba, ahol együttműködött ugyan a szövetségesekkel, de szervezete, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa élén iszlám hatalomra épülő kormányzást követelt.

Az ajatollah temetésén hívei elsősorban a szövetségeseket okolták a merényletért, ugyanakkor a korábban Szaddámot támogató szunniták elleni bosszúra szólítottak fel. Az Ali Mauzóleumánál történt robbantás óta rendszeresek a zavargások Irak síiták lakta vidékein.