Ma temetik az ajatollahot

Vágólapra másolva!
Három napig gyászolták a nedzsefi bombamerényletben meggyilkolt Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot az iraki síiták. A pénteken meggyilkolt vallási vezetőt kedden temetik el Nedzsefben. A szertartásra több százezer síita gyűlt össze a városba. A megszálló amerikai hadsereg szigorú biztonsági intézkedésekkel igyekszik megakadályozni egy újabb, síiták ellen irányuló merényletet. Az iraki hatóságok szerint ismét komoly veszélye van egy robbantásnak.
Vágólapra másolva!
Bombamerénylet végzett az iraki síiták vezetőjével/nagyvilag/20030829robbantottak.htmlSzaddám elhatárolódik a nedzsefi merénylettől/nagyvilag/20030901szaddam.html

Háromnapos gyász követte a pénteki nedzsefi pokolgépes merényletet, mely megölte Mohamed Bakr al-Hakim ajatollahot, az iraki síiták szellemi vezetőjét. Az iraki síiták egyik legszentebb helye, az Ali Mauzóleuma előtt végrehajtott robbanás legalább kilencven halálos áldozatot követelt

A gyászszertartásra több százezer iraki síita gyűlt össze Nedzsefbe, mely az iraki síiták legszentebb helyének számít. A nedzsef utcáin transzparensekkel felvonuló gyászolók elsősorban Szaddám Baath Pártjának híveit vádolják a merénylettel.

Az ajatollah temetése egyébként szimbolikus szertartás: a koporsóban csak a vallási vezető személyes tárgyait: turbánját és óráját helyezték el. Mohamed Bakr al-Hakim testét ugyanis nem sikerült megtalálni a robbantás után.

Az ajatollah temetésére összegyűlt tömeg miatt a megszálló amerikai csapatok szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A városban a tengerészgyalogság több helyen is ellenőrzőpontokat és úttorlaszokat állított fel. Ezzel próbálnak megakadályozni egy újabb, iraki síiták ellen irányuló merényletet. A katonák ugyanakkor nagy mennyiségű egészségügyi felszerelést szállítottak a városba arra az esetre, ha újabb robbantás történne.

Iraki rendőrségi források arról számoltak be, hogy még hétfő délután, Nedzsef egyik külvárosában lefoglaltak egy robbanóanyagokkal teletömött terepjárót. A helyi rendőrség szerint nagy a veszélye, hogy a gyászoló tömeg ellen újabb robbantást kísérelnek meg a merénylők.