Szépségverseny HIV-fertőzötteknek

Vágólapra másolva!
HIV-fertőzött nők részvételével rendeztek szépségversenyt Botswanaban. A már másodszor megtartott rendezvény fő célja megszüntetni az előítéletet a betegségben szenvedőkkel szemben. Botswana lakosságának 38 százaléka HIV-pozitív.
Vágólapra másolva!

Gyönyörű estélyi ruhákat, állatbőrből készült hagyományos törzsi díszruhákat, gyöngysorokat és hajkölteményket viselő szép nőket láthattak azok, akik nézőként részt vettek a Botswana fővárosában, Gaboronban megrendezett második Miss HIV előítélet-ellenes szépségversenyen.

Az eseményt szervező és ugyancsak HIV-pozitív Kesego Basha reméli, hogy az új győztes személye kitűnő példa arra, hogy megmutassa a betegségben szenvedő nők továbbra is lehetnek szépek és vonzóak. A rendezvény nem csak a szépségről szólt, ugyanis a résztvevő nők elmesélték, miként birkóztak meg betegségükkel és számos a betegségre vonatkozó kérdésre válaszoltak.

A közönség így többek között megtudhatta, hogy a 24 éves Malebogo Mongwakets öngyilkosságon gondolkodott, amikor orvosától meghallotta a lesújtó hírt. A verseny győztese, a 31 éves Kgalalelo Ntsepe reméli, hogy sikerén felbuzdulva sokan fordulnak orvoshoz, és nem csak akkor kérnek majd egészségügyi kezelést, amikor már a halál kapujában állnak. Ntsepe - aki HIV-fertőzött gyerekek tanácsadójaként dolgozik - elmesélte, miként fogyott és gyengült le a szervezete, amikor elkezdte szedni gyógyszereit. Reméli, hogy a győzelem miatt kapott publicitás segít majd elfogadtatni betegtársait is. Tervei szerint Ntsepeaz országot járva pedig majd azt hirdeti, hogy a HIV-fertőzöttség nem jelenti azt, hogy valamit rosszul csinált az ember, és fontosnak tartja, hogy az egyének betegségük ellenére is maradjanak azok, akik voltak.

Botswana vezeti a HIV-fertőzött országok listáját, mivel 1373000 fős lakosságának 38 százaléka szenved a betegségben. Ugyanakkor az országban nagy hangsúlyt fektetnek a betegség elleni küzdelemre. Százezernél többen kapnak antivirális szert és Botwsana azon kevés ország közé tartozik, ahol mindazokat, akik igénylik megpróbálják HIV-elleni gyógyszerrel ellátni. A nagyarányú fertőzöttség ellenére az országban még mindig szégyen HIV-fertőzöttnek és AIDS-betegnek lenni.

Helyi közvélemény-kutatások szerint az emberek többsége támogatja, hogy a fertőzöttek ne lehessenek tanárok, és az is kiderült, hogy nem szívesen vásárolnak olyan boltban, ahol az eladók is ebben a betegségben szenvednek.