Atomrakétákkal ünnepelne Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Hatalmas katonai erődemonstráció várható Észak-Koreában kedden - állítják dél-koreai katonai források. Az ország ugyanis szeptember kilencedikén ünnepli fennállásának ötvenötödik évfordulóját. Tíz év óta először rendeznek katonai parádét Phenjanban. A felvonuláson várhatóan bemutatják majd a legújabb észak-koreai ballisztikus rakétát, mely nukleáris töltettel felszerelve akár az Egyesült Államokat is elérheti. Szakértők szerint a rakéták felvonultatása elsősorban Amerikának és Dél-Koreának szól majd.
Vágólapra másolva!
Atomrobbantással fenyeget Észak-Korea/nagyvilag/20030829atomrobbantassal.html

Észak-Korea várhatóan hatalmas katonai felvonulással ünnepli majd államiságának ötvenötödik évfordulóját kedden. A parádé fő attrakciója minden bizonnyal az a nukleáris ballisztikus rakéta lesz, aminek fejlesztését az idén fejezték be a kelet-ázsiai országban. Katonai források szerint az új rakétával Észak-Korea akár az Egyesült Államok területét is elérheti.

A kommunista Észak Korea megalakulásának évfordulójára rendezett felvonulás a Reuters hírügynökség jelentése szerint elsősorban az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának szánt erődemonstráció lesz. Amerikai védelmi szakértők szerint azonban a rakétás felvonulás nem veszélyezteti az Észak-Koreai nukleáris fegyverekről Pekingben megkezdett párbeszédet.

Legutoljára 1992-ben rendeztek a kedden várhatóhoz hasonló mértékű katonai parádét Észak-Koreában. Az ország gazdasága azonban teljesen összeomlott az utóbbi tíz évben, így fegyverkezésre sem jut annyi pénz, mint a nyolcvanas években. Olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy az észak-koreai hadsereg jóval több rakétát vonultat majd fel kedden, mint amennyivel ténylegesen rendelkezik.