Elkapkodják a németek a hitleres borokat Olaszországban

Vágólapra másolva!
Újabb diplomáciai botrány van kialakulóban Németország és Olaszország között, ám ezúttal politikusok helyett egy borosüvegcímke áll a középpontban. A Hitler arcképével díszített olasz borokat úgy viszik a német turisták, mint a cukrot, ami nem tetszik az otthoni hatóságoknak. A német igazságügy-miniszter olasz kollégáját kérte, hogy tegyen valamint az ügyben, egy német ügyész pedig büntetőeljárással fenyegeti a bor forgalmazóját.
Vágólapra másolva!

Jól megy az üzlet annak az olasz borkereskedőnek, aki különböző történelmi személyiségek arcképével díszített borokat dobott piacra Olaszországban. A történelmi sorozatként forgalmazott Cabernet és Merlot típusú borok címkéin, Mussolini, Sztálin, Che Guevara vagy éppen Hitler arcképe szerepel.

Az üvegenként 3,3 eurós (kb. 825 forint) bor hitleres változata - melyen az "Ein Volk, ein Reich, ein Führer" (egy nép, egy nemzet, egy vezető) felirat is olvasható - különösen a német turisták körében örvend népszerűségnek, olyannyira, hogy Brigitte Zypries német igazságügy-miniszter már tiltakozott is olasz kollégájánál az ügy miatt. Az olaszok azonban egyelőre semmit sem tettek - írja a The Guardian brit lap internetes kiadása.

"Az emberek szeretik ezeket a személyiségeket. Jó alapot szolgáltatnak az asztali beszélgetésekhez. Nem áll szándékomban felfüggeszteni az üvegek eladását" - közölte a borkereskedő, Alessandro Lunardelli, aki szerint a hitleres bor a legnépszerűbb, ebből évente körülbelül 30 ezer üveg fogy. Lunardelli sajnálja, hogy egyeseket zavar a dolog, szerinte az egész csak történelem, és nem látja, mi okból kellene felfújni az ügyet.

Németországban tiltott a náci jelképek használata, ám Olaszországban dúl a náci nosztalgia, a trafikokban mussolinis naptárakat és beszédeinek felvételeit árulják a Pokémonok mellett - írja a Guardian.

Egy német ügyész megfenyegette a borkereskedőt, hogy büntetőeljárást indítanak ellene, ha akár egy üveg hitleres bort is közvetlenül adott el német állampolgároknak az interneten keresztül. Lunardelli erre csak azzal válaszolt, hogy már gazdag lenne, ha minden e-mailes rendelést teljesített volna, de ismeri a német törvényeket. Egyes jelentések szerint a német feketepiacon 18 eurót (4500 forintot) is megadnak egy-egy ilyen üveg borért.

A dolog újabb törést jelenthet a német-olasz kapcsolatban, amelynek már több kemény szakítópróbát is ki kellett állnia a közelmúltban. Emlékezetes Silvio Berlusconi beszólása az Európai Parlamentben, amikor egy német küldöttet náci kápónak titulált, majd nem sokkal ezután egy olasz idegenforgalmi államtitkár "szőke hipernacionalisták"-nak nevezte a német turistákat.